Sopron.info.hu

Miss World Hungary – két soproni lány is a legjobb 20-ban

  2018 jún 13 / #hírek

Sajtótájékoztatón jelentették be az idei Magyarország Szépe verseny végső húsz versenyzőjét, Doszkocs Dominika és Reiszweber Ziara is mehet a táborba.

A szerdai sajtótájékoztató elején köszöntötték az idei év műsorvezetőit, Kraszkó Zitát és Kovács Kokó Istvánt. A július 8-án vasárnap, 19:30-kor kezdődő döntőbe 20 lány jutott be, közel 500 jelentkezőből. 2018-ban két soproni lánynak is szurkolhatunk: Doszkocs Dominika (a képen jobbról a második guggoló lány) 19 éves kozmetikus-tanuló, akinek életszemléletéről egy mondatot megemlítettek a sajtótájékoztatón is, szerinte az emberiség többsége túlértékeli a pénz jelentőségét. Reiszweber Ziara (álló sor, balról a harmadik) is Sopronban született, 20 éves és jelenleg Budapesten tanul, valamint személyi asszisztensként dolgozik.

A Magyarország Szépe szépségverseny sajtótájékoztatója

MTI – Kovács Tamás

 

A húsz lány Visegrádra utazik az “edzőtáborba”, ahol természetesen nem csak pihennek, hanem különböző felkészülési programokon vesznek majd részt, valamint négy al-versenyt is teljesíteniük kell. Ezek kifejezetten fontosak, hiszen a versenyeken egy-egy lánytól búcsút vesznek majd, így az élő show-ba 16-an jutnak majd be.

Július 8-án este négy körben láthatjuk a Duna TV és a Duna World csatornákon a lányokat: lesz bikinis kör, kreatív kör, nemzeti kör és egy estélyi kör.