Sopron.info.hu

Nagyon szeretné az állam, ha végre valaki megvenné a József Attila utcai tömböt

A “Vigyázat, omlásveszély” tábla nem véletlenül olvasható a József Attila és Fülesi utcák sarkán található ingatlanon, de nem csak lehulló vakolatdarabok, betört ablakok és az épületre felkúszó borostyán is érzékelteti, hogy nincs gazdája a területnek. Tulajdonosa van, de inkább szabadulna tőle. Az épületen az ingatlanosokhoz hasonló táblákat helyeztek el “Eladó ingatlan, licitáljon online” feliratokkal.

Fotó: Olvasó

A Szent Imre tér és a Mikoviny utca által is határolt hatalmas területen három épület található, az egykori evangélikus és katolikus intézmények a későbbi Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz, a Fülesi utcáról számozott újabb épület az egyetemi Idegen Nyelvi Központhoz tartozott. Az állami ingatlanok felett Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) rendelkezik. Tavaly arról írtunk, az állam eladná, de egyetlen licit sem érkezett a volt nevelőotthon árverésére. A soproni városvezetésnek lenne elképzelése a hasznosításról, erről a közmeghallgatáson beszéltek, de az állam eddig nem volt nyitott az ötletre.

Fotó: Olvasó

Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára

további részletek

Bloggerek napja – Blog Action Day

további részletek

A cél a győzelem volt (MEFOB)

további részletek

Egyeztetést folytatnak a sopronnyéki határátkelő használatáról!

további részletek