Sopron.info.hu

Nem marad el a 2020-as közmeghallgatás Sopronban!

A járványhelyzet miatt elrendelt korlátozó intézkedések ellenére biztosítják a lehetőségét annak, hogy a soproni polgárok észrevételeiket és javaslataikat megfogalmazzák a városvezetők fel. A személyes megjelenésre nem lesz lehetőség, azonban az előzetesen eljuttatott kérdésekre írásbeli választ adnak, valamint azokat a nyilvánosság számára is közzéteszik.

Illusztráció / cyberpress.hu archívum

Sok önkormányzat él azzal a gyakorlattal, hogy az év utolsó hónapjára ütemezi a helyi közügyek megvitatását a lakosság bevonásával. Azonban mint ismeretes, a Magyarország jelenleg is általános rendezvénytilalom van érvényben, így a Közgyűlés összehívása mellett az évenként legalább egyszer meghirdetett közmeghallgatások lebonyolítása is nehézségekbe ütközik. A települések ezen probléma áthidalására különböző módszereket vetettek be, így akad város ahol a jövő esztendőre halasztják a nyílt fórum megtartását, míg máshol online közvetítés segítségével biztosítják az érdeklődő helyiek bevonását. Nem példa nélküli az sem, hogy lényegében írásos formában tartják meg a közmeghallgatást.

Ezen megvalósítás mellett tette le voksát dr. Farkas Ciprián, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere is, aki közleményt adott ki a döntésről. A kérdésfeltevésekkel és javaslatokkal elektronikus vagy postai úton lehet élni.

 

A kérdéseket, javaslatokat “KÖZMEGHALLGATÁS” megjelöléssel a kozmeghallgatas @ sopron.hu e-mail címre, vagy levélben a Polgármesteri Hivatalhoz címezve (9400 Sopron, Fő tér 1.), illetve az itt kihelyeztetett gyűjtőládába lehet eljuttatni legkésőbb 2020. december 5-ig.

 

Az megfogalmazott javaslatra, kérdésre legkésőbb tizenöt napon belül adnak választ. A beérkezett megkeresésekről és az azokra adott válaszokról összefoglalót tesznek közzé a város honlapján. Megértésüket és együttműködésüket köszönöm – zárja közleményét a városvezető. Az önkormányzati működés feletti társadalmi kontroll megnyilvánulásának az ötévenkénti helyhatósági választásokon túl egyik legjobb eszköze a közmeghallgatás, így a helyi közügyekben érdemben fogékony polgárokat csak arra tudjuk biztatni, hogy vegyenek részt a jogszabályi keretek adta lehetőségen.

 

 

 


Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára

további részletek

Bloggerek napja – Blog Action Day

további részletek

A cél a győzelem volt (MEFOB)

további részletek

Jön a KOTON Sopronba!

további részletek