Sopron.info.hu

Nem sikerült a győzelem a Zala Volán ellen

  2009 febr 19 / #sport

December kilencedike óta elkényeztették szurkolóikat és támogatóikat a SMAFC-NYME NBI/B csoportjában szereplő kosaras lányai, hiszen hat mérkőzésből ötöt megnyertek. Így már nem is tűnhetett elérhetetlen vágyálomnak egy zalaegerszegi siker, az újabb ki-ki mérkőzésen (mindkét csapatnak ugyanannyi győzelme volt a mérkőzés előtt).
A bravúr azonban ezúttal sajnos nem sikerült. A Zala Volán együttese 88 : 78 -ra legyőzte a kék-fehérben játszó soproni kosárlabdázókat.

A SMAFC-NYME női kosárlabdacsapatának tagjai február 17-én kora délután indultak útnak, nehogy az időjárás miatt késve érkezzenek a mérkőzés helyszínére. Így a bosszúságon kívül az sem okozott különösebb gondot, hogy az eredetileg kiírt Városi Sportcsarnok helyett, a portásnő utasítására,a “Munkacsarnokba” kellett átmenni, ahol későbbre várták a soproni sportolókat, ezért az öltözőt is csak 30 perc várakozás után kapták meg.

Aztán az átöltözés közben, „félúton” jött a hír, hogy a SMAFC kosarasai azonnal költözzenek át a hazai csapattal egy öltözőbe. Már-már azt hitték a lányok és edzőjük, Palkovits Tamás, hogy vége a megpróbáltatásoknak, ám a meccs előtt 25 perccel, a csarnokban, az ő térfelükön még mindig dobóversenyt tartott a ZTE fiú utánpótláscsapata…

Ilyen előzmények után kezdődött el a mérkőzés. A soproni együttes tagjai mindössze három percig voltak partiban – ettől a perctől kezdve már megvolt a csapatfault – , és innentől kezdve elkezdődött a zalaegerszegiek büntetődobás-sorozata.

Sajnos, a kék-fehérek a játék helyett ekkor már többet foglalkoztak a külső körülményekkel, amelynek következtében eladott labdák és védekezési hibák követték egymást. Így a félidő végén ellenfelünk ugyanannyi pontot dobott, mint korábban, Sopronban az egész mérkőzésen!

A harmadik negyedet fogadkozással és jó védekezéssel kezdték a SMAFC-osok , ennek köszönhetően a 34. percben belátható távolságra kerültek.

Ám ekkor, Fejes kipontozódása után, irányító poszton akadtak gondjaik. Támadójátékuk ritmusa megtört, és Rasheed újabb 10 büntetőjével (a mérkőzésen csak ő összesen 26-ot dobhatott!) már 71:52-re vezetett a Zala Volán.

Szerencsére Horváth Mária, mint alkalmi irányító, egyre jobban játékba lendült, és ezáltal a soproni csapat is szárnyalni kezdett. Mindez azonban már csak ahhoz volt elég, hogy hátrányukat akkorára csökkentsék, hogy az egymás elleni összevetésben 4 ponttal ők álljanak jobban.

Palkovits Tamás edző szerint ezen az estén elsősorban lelkiekben nem voltak elég erősek a soproni kosarasok ahhoz, hogy a külső körülmények ellenére győztesen hagyják el a játékteret. Ameddig nem sikerült csak a játékra koncentrálni, addig sok védekezési hibát vétettek, és rengeteg eladott labdájuk is volt. Most már a “kötelező” mérkőzéseken túl, bravúrgyőzelem is szükségeltetik ha a Zala Volánt meg akarják előzni.

Zala Volán TE II. – SMAFC-NYME 88:78 (25:20, 29:20, 20:15, 14:23)
Zala Volán: Böjti A. 6, Böjti H. 8/3, Rasheed R. 31/3, Ambrus Sz. 24/12, Gerencsér L. 13/9. Cs.: Kovács N. 4, Bencze V. 2, Janzsó A., Molnár G.
SMAFC: Dávid V. 2, Klemencsics N. 6/3, Farkas P. 11, István L. 13/3, Kerékgyártó D. Cs.: Horváth M. 19, Tóth A. 15, Fejes K. 6, Zottl V. 6, Katona L., Takáts A., Hanzséros M.