Sopron.info.hu

A pécsiek játéka nem kosárpályára való

  2011 ápr 16 / #sport

A Pécs 2010 a női kosárlabda NB I bajnoki döntőjének második meccsén, idegenben is legyőzte a Sopront, és 2–0-ra vezet az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban. A hazaiak edzője, Székely Norbert szerint az a kemény játék, amit a pécsiek játszottak, nem kosárlabdapályára való.

„Gratulálok a Pécsnek, emberfeletti volt, amit nyújtott. Tökéletes taktikával megvalósították azt, amit kértek tőlük. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy Magyarországon rossz irányba halad a női kosárlabda” – kezdte a meccs utáni nyilatkozatát a találkozót közvetítő Sport Klub televízióban Székely Norbert.

„A játékvezetés teljesen korrekt volt, de erre nem mehet a játék, ez a fajta játékfelfogás a női kézilabdában megengedhető, de a kosárlabda nem mehet ebbe az irányba. Lejáratjuk magunkat” – fogalmazott a soproni szakvezető, aki a pécsiek túlságosan kemény játékát kifogásolta.

A baranyaiak részéről Iványi Dalma reagált Székely szavaira.

„Évről évre keményedik a játék, de nemcsak nálunk, hanem Európában is. Mi játékosok azt tesszük, amit a bírók engednek. Küzdünk-hajtunk minden labdáért, sajnálatos, ha ez néha durva játékba csap át” – mondta az irányító.

nemzetisport.hu