Csapatunk részéről Fahrudin Manjgafic és Gasper Potocnik vezetőedző, a Kaposvári KK részéről pedig Mylik Deonce Wilson és Dzunics Braniszlav értékelte a mérkőzést
Fahrudin Manjgafic: Gratulálok a Kaposvárnak, ma sokkal jobb volt, mint mi. Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, de nem tudtuk megállítani az átmeneti játékaikat, ráadásul sok labdát adtunk el, nem járattuk jól a labdát. Az igazság az, hogy sokkal jobban kell játszanunk. Nagy egyéni felelősség van a vezéreinken, akiknek velem együtt sokkal jobban kell teljesíteni, és akkor jók leszünk. Biztos vagyok benne, hogy keményen fogunk dolgozni, visszanézünk mindent videón, és visszatalálunk a helyes útra.
Gasper Potocnik: Gratulálok a Kaposvárnak! Fahro sok jó dolgot elmondott arról, hogy mi volt a helyzet a pályán. Az tény, hogy nem néztünk ki jól a mérkőzés elejét leszámítva. Különböző okai lehetnek ennek, és én általában nem akarok kifogásokat keresni, de jelen helyzetben az tény, hogy több mint két hétig nem edzettünk öt-öt ellen. Sok sérült játékosunk volt, és voltak, akik válogatottakban szerepeltek, ezt már a meccs előtt is elmondtam. Még ma is sok játékosunk sérülten vagy betegen játszott, és ez egy nagyon fontos oka annak, hogy visszaestünk, főleg a második és az utolsó negyedben, a védekezés terén, energiában, és rossz döntéseket hoztunk. Amikor fáradtak a játékosok, és nincsenek jó formában fizikailag, ez a következménye. Ez nagy befolyással van a játékunkra. Az én dolgom az, hogy megóvjam a játékosokat ebben a helyzetben. Azt kell mondanom, hogy akik egészségesek voltak, és készen álltak az edzésekre, nagyon jól dolgoztak, de szükségünk van arra, hogy öt-öt ellen eddzünk, mindenki együtt. Várjuk, hogy mindenki egészséges legyen, és amikor ez lesz a helyzet, jobban kell majd kinéznünk. Teljesen érthető, hogy sok szurkolónk dühös és csalódott, de egy idényen belül vannak jó és rossz periódusok. Most nem vagyunk jó helyzetben, de a kosárlabdában sok minden változhat rövid idő alatt is. A célunk az, hogy minél hamarabb teljes kerettel tudjunk készülni, és a legjobb formánkat mutassuk.
Mylik Deonce Wilson: Úgy érzem lassan kezdtünk, de ez várható volt, hiszen volt két hét szünetünk. A második félidőben már jobbak voltunk, feljavultunk védekezésben, és úgy gondolom, ezzel nyertük meg a mérkőzést.
Dzunics Braniszlav: A második negyedtől összekaptuk magunkat védekezésben, és ezzel az egész meccsen párosult egy jó külső dobószázalék. Gratulálok a csapatomnak. Köszönjük a szurkolóknak a támogatásukat. Végül, de nem utolsósorban meg kell említenem a rendkívül sportszerű hazai csapatot, amely bár ma kikapott tőlünk, tudjuk, hogy jó szezont fut, ezért még értékesebb az ellene aratott győzelmünk.
