Sopron.info.hu

A páros először egy gokart pályáról majd egy vendéglátóhelyről emelt el értékeket

  2021 márc 07 / #hírek

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2021. március 4-én 13 óra 30 perckor arról, hogy Sopronban az egyik gokartpályán felállított kasszahelyiségbe betörtek ismeretlenek, majd onnan a pihenőszobába bejutva készpénzt, szerszámokat és játékgépet loptak el. Alig telt el egy óra egy másik soproni helyszínről – ezúttal a Várkerület egyik vendéglátóhelyéről – jelentettek be egy újabb bűncselekményt a rendőrségen. Itt az ismeretlen elkövetők az üzlet hátsó, nyitott személyzeti bejáróján át jutottak be a helyiségbe, majd onnan a pultról egy válltáskát vittek el, amiben okmányok, bankkártyák, egy gáz- és riasztófegyver, valamint készpénz volt, illetve egy a pulton hagyott váltópénzes brifkót is elloptak.   fotó: police.hu fotó: police.hu   A nyomozók részletes szemlét tartottak, adatgyűjtést végeztek, aminek eredményeként a látókörükbe került két férfi, akik mindkét bűncselekmény elkövetésének idején feltűntek a helyszíneken. A beazonosításukat követően az egyenruhások 2021. március 5-én a hajnali órákban elfogták a 31 éves J. Szabolcs lakcím nélküli, valamint társát B. Dániel 28 éves répceszemerei lakosokat. A Soproni Rendőrkapitányságra történt előállításukat követően mindkettőjüket lopás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. Mivel J. Szabolcs esetében a nyomozás feltárta, hogy 2020. év nyarától a fenti két bűncselekményen felül további hét esetben követett el lopást, illetve annak kísérletét, a rendőrség őt őrizetbe vette, és előterjesztést tett […]


Hétfőtől szünetel a személyes ügyintézés az E.ON-nál

  2021 márc 07 / #hírek

A koronavírus terjedésének megakadályozására tett kormányzati intézkedésekkel összhangban szünetel a személyes ügyintézés az E.ON-nál március 8. és 22. között.


Továbbra sem szükséges a lejáró okmányok miatt kormányablakba menni

  2021 márc 06 / #hírek

Nem befolyásolják a kormányablakok nyitva tartását a március 8-án életbe lépő szigorítások, de azt kérik, hogy az ügyfelek csak a legszükségesebb, halaszthatatlan ügyekkel keressék fel ezeket, lehetőség szerint válasszák az elektronikus ügyintézési leh…


Egy nap két helyről is loptak

  2021 márc 06 / #hírek

A soproni rendőrök 24 órán belül elfogták a bűnözőpárost.


Újabb drámai csatát nyertünk meg

  2021 márc 06 / #hírek

A fáradtság és a friss Körmend sem tudta legyőzni csapatunkat! Szédületes villámrajtot vettünk, amelyre építve szünetben 13 ponttal “mentünk”. Bár a második félidőt nagyon gyengén kezdtük, a 3. negyed hajrájáig kézben volt a meccs. Ekkor kezdett érződni, hogy míg a Körmend egész héten ránk készülhetett, nekünk szerdán volt egy hosszabbításos meccsünk. A 4. negyedben át […]