Sopron.info.hu

Akár 10 százalékkal is drágulhat hazánkban a liszt ára

  2021 jan 11 / #Cikkmix

Emelniük kell a liszt árát a malmoknak januárban, különben nem biztosítható a működésük – mondta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.   Illusztráció / Kárpáti malom / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu archívum A lap hétfői számában a szakember kifejtette: már 66 ezer forintnál is magasabb egy tonna jó minőségű búza ára, a jelenlegi lisztárak viszont csak 56 ezer forintos búzaárat fedeznek. Mivel hónapok óta ennél drágább a kenyérgabona, a malmok 7-10 százalékos áremelésre kényszerülnek. A liszt előállítási költségeiből a búza beszerzési árára 75-80 százalék jut, ha pedig tovább drágul a búza, április környékén újabb lisztáremelés következhet – jelezte a szakember. A tervezett mértékű emelés a malomipar átadási áraiban nem több kilogrammonként 6-7 forintnál – mondta Lakatos Zoltán. Persze a fogyasztói árakban ez ennél nagyobb teher lesz – tette hozzá. A cégvezető szerint a malomipar alacsony nyereségességének részben az alacsony kapacitáskihasználtságból eredő árverseny az oka. Az iparágban az utóbbi években ugyan folytatódott a koncentráció, de a kapacitáskihasználtság most is körülbelül 50 százalékos. grafikon : MTI   A jelenlegi piaci helyzet hátterében alapvetően a hazai és az európai búzatermés áll. A súlyos aszály, majd a tavasz végi, nyár eleji esős periódus sem a termés mennyiségének, sem a minőségének nem tett jót. […]


Március közepétől elérhetők a szja-bevallási tervezetek

  2021 jan 11 / #hírek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is elkészíti az szja-bevallási tervezeteket, amiket március közepétől érhetnek el az adózók a NAV eSZJA oldalán. Akik a hivatal segítsége nélkül maguk szeretnék elkészíteni bevallásukat, azok már most hozzáférnek…


A félidőben hagyták hátra az ünnepeket

  2021 jan 11 / #hírek

A félidőben még 16 pontos hátrányban voltak kadett lányaink, de a szünetben felébredtek és 28 pontos győzelmet arattak. 2021.01.10. Leány Kadett Bajnokság Főtábla “C” csoport 5. forduló Kiss Lenke KS – Darazsak Sportakadémia/B 53-81 (21-12, 19-12, 9-29, 4-28) Darazsak Sportakadémia/B: Janzsó A. 15, Bíró Cs. 15/6, Völgyi L. 13, Hawkins A. 9, Bauer Z. 8, […]


Elvette a pénzt a tárcából mielőtt visszaadta azt jogos tulajdonosának

  2021 jan 11 / #hírek

A soproni rendőrök elfogtak egy férfit, akit lopás vétségének elkövetésével gyanúsítanak.


Minden tételre érkezett licit a jótékonysági aukción

  2021 jan 10 / #Cikkmix

Mind a négy papírrégiségre érkezett licit a Cédrus Könyvkereskedés és Antikvárium, valamint Elek Szilveszter által szervezett online jótékonysági aukción, amelyet a Soproni Madármentők Alapítvány javára hívtak életre. Korábban itt írtunk erről! 

A lic…