Sopron.info.hu

Életét veszítette a munkavállaló, vádat emeltek a műszaki vezető ellen

  2020 dec 17 / #Cikkmix

A Soproni Járási Ügyészség vádat emelt egy 46 éves férfi ellen, aki kivitelezőként és műszaki vezetőként egy családi ház építését vállalta, majd az építkezés során egyik munkavállalója balesetet szenvedett és elhunyt. A vádirati tényállás szerint a 46 éves férfi már több mint húsz éve foglalkozik cégvezetőként építkezések kivitelezésével, és a sértett is már több mint tíz éve volt a munkavállalója. A vádlott 2018 nyarán vállalta el egy Sopron közeli kisvárosban egy családi ház felépítését generálkivitelezőként, és ő lett a felelős műszaki vezető is. 2018 novemberének egyik napján az építkezésen két kőműves a tetőtérben végzett szigetelési munkákat, míg a sértett a földszinten dolgozott, és ő keverte az anyagot a tetőtérben dolgozóknak is. A megkevert anyagot a tetőrében egy szűk, 55 cm-es, sötét folyosón lehetett eljuttatni a kőművesekhez, ahol a közlekedést az alacsony belmagasság és a tetőszerkezet belógó gerendái is nehezítették. A tetőtérben szigetelésként már kőzetgyapot táblák voltak rögzítve, melyek azonban nem voltak alkalmasak a leesés elleni védelemre, csak hamis biztonságérzetet keltettek a sértettben. A munkavégzés közben a sértett és az egyik kőműves alkoholt is fogyasztott, amit a terhelt észlelt is, azonban más intézkedést nem tett. A délelőtti órákban a sértett egy vödör ragasztót vitt fel a tetőtőérben, mikor nekiesett az egyik […]


Balázsék eljátszották, milyen lett volna az M85 átadója a pártállami időkben

  2020 dec 17 / #A nap képe

A Rádió 1 Balázsék reggeli műsorában is téma volt a napokban az M85-ös autóút híre, hiszen országos viszonylatban is valóban jelentős eredményről van szó. Mintegy 51 kilométernyi 2×2 sávos gyorsforgalmi utat adták át a forgalomnak december 16-án, …


Hibátlan mérleg – Ismét győzött a Sopron Basket

  2020 dec 17 / #hírek

Az Euroliga D-csoportjában az 5. fordulóból előrehozott találkozón a Sopron Basket a héten már másodszor, ismét legyőzte a Galatasaray-t. Városunk csapata óriási lépést tett a negyeddöntő felé.


Női kosárlabda Euroliga: Negyedik mérkőzését is megnyerte a Sopron

  2020 dec 17 / #hírek

A Sopron Basket hazai pályán 12 ponttal nyert csütörtökön a török Galatasaray ellen a női kosárlabda Euroliga csoportkörében, ezzel továbbra is százszázalékos. Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket   A magyar bajnok két hete kezdte meg szereplését a nemzetközi porondon, amikor buboréktorna keretében fogadta a Bourges-ot és a Landes-ot, és mindkét francia csapatot legyőzte. A Galatasaray akkor pozitív koronavírustesztek miatt nem tudott csatlakozni, de a nemzetközi szövetség (FIBA) úgy döntött, hogy ezen a héten újabb buboréktornára kerül sor a Novomatic Arénában, amelynek keretében a Sopron és isztambuli ellenfele mindkét csoportmérkőzését lejátssza. A keddi első felvonásban a Sopron kiélezett csatában 69-66-ra verte a 2014-ben Euroliga-győztes törököket. A csütörtöki, szintén zárt kapus folytatásban, melyben hivatalosan a török csapat volt a pályaválasztó, a szezonban eddig 12 NB I-es, illetve nemzetközi mérkőzésükön veretlen soproniak 6-0-val kezdtek, majd az első negyed felénél jött az egyenlítés, a folytatásban pedig fej fej mellett haladt a két együttes. A második szakaszban eredményesen támadott a Sopron, miközben továbbra is hatékonyan védekezett, ennek eredményeként 13 ponttal elhúzott. Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket A mérkőzés második fele 38-25-ös magyar vezetésről indult, majd csakhamar 19 pontra nőtt az előny. A soproniak összeszedetten játszottak és magabiztosan szórták a hárompontosakat is, ennek volt […]