Sopron.info.hu

SC Sopron: Ismét döntetlen a Városi Stadionban

  2020 aug 16 / #hírek

Az NB III. Nyugati csoportjának 4. fordulójában a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdőt fogadta az SC. Sopron férfi felnőtt csapata a Városi Stadionban. A mérkőzés előtt a soproni csapat egy szerzett ponttal állt a tabellán, így a szurkolók joggal reménykedtek az újabb pont vagy pontok megszerzésével.  Fotó: Tóth Péter/petix A mérkőzés első félidejében javarészt mezőnyjáték folyt a pályán komolyabb helyzet nélkül. Hazai részről két veszélyes lövést lehet megemlíteni, azonban ezekből nem született gól, így 0-0-s eredménnyel vonultak pihenőre a csapatok. Fotó: Tóth Péter/petix A II. félidőben a soproni csapat  lépett fel kezdeményezőleg, beszorítva a vendégeket a kapu elé. A gólra azonban így is  a 76.percig kellett várni, amikor egy szöglet utáni kavarodás után a kipattanót Kustor Noel gyönyörű mozdulattal a hálóba lőtte. (1-0) A gól után is a soproni legénység akarata érvényesült, de újabb találatot nem sikerült szerezni. A 83.percben egy szabálytalanságot követően csapatkapitányunk Baranyai Norbert megkapta második sárga lapját, így a kiállítás sorsára jutott. A piros lap megzavarta a soproniakat, ezt az ellenfél kihasználta és  a 86.percben egyenlített. (1-1) A mérkőzés végéig több gól már nem esett, így az NB III.-as helyi csapat, a szerdai mérkőzés után ismét 1-1-es döntetlent ért el. A következő fordulóban 2020. augusztus 23.-án (vasárnap) a III. Kerület […]


Sikeres a Természetjáró app

  2020 aug 16 / #hírek

Magyarország turistatérkép-alapú, ingyenes digitális útikönyvének kínálatában, amelyet főként az aktív kikapcsolódást keresők számára fejlesztett a Magyar Természetjáró Szövetség, már több mint 620 túraajánlat és mintegy 2000 látnivaló ismertetője érhe…


Két soproni balesetnél is felmerült az ittasság gyanúja

  2020 aug 16 / #hírek

24 óra alatt 13 ittas vezetővel szemben intézkedtek Győr-Moson-Sopron megye útjain a rendőrök, négy sofőr balesetet is okozott. Sopronban, az Ikvahíd felől, a Lackner Kristóf utca irányába közlekedett a Várkerületen egy 24 éves pátyodi férfi személygépkocsival 2020. augusztus 15-én 3 óra 33 perckor. A Várkerület 25. szám előtti útszakaszon elvesztette uralmát járműve felett, és egy parkoló autónak ütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt. A járőrök a férfival szemben alkoholtesztert alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért további mintavételre előállították. Sopronban, a Határdomb úton – tolatás közben – ütközött egy parkoló autónak tehergépkocsijával egy 71 éves helybéli férfi, majd a helyszínről eltávozott. A későbbi rendőri intézkedéskor a járőrök a férfival szemben alkoholtesztert alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A járművezető arra hivatkozott, hogy az esetet követően otthonában fogyasztott alkoholt, ezért őt az egyenruhások további mintavételre előállították. Illusztráció / cyberpress.hu archívum A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy az ittas járművezetés kiemelt baleseti kockázatot jelent, ezért kérjük a közlekedőket, hogy alkohol fogyasztását követően senki ne üljön a jármű volánja mögé! Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, […]


XXVI. Soproni Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó

  2020 aug 16 / #hírek

A koronavírus és az esős idő is átírta a hagyományos fúvóstalálkozó forgatókönyvét Sopronban. Idén, az elmúlt évektől eltérően augusztus 16-án rendezték meg az eseményt, amelynek helyszíne eredetileg városunk főtere lett volna, de az eső miatt a Liszt …


Nemzetiségek együttműködése a térség turisztikai fejlődéséért

  2020 aug 16 / #hírek

Fertőszentmiklós Városi Önkormányzat, Kópháza Község Önkormányzata, a Harkai Evangélikus Egyházközség és a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat konzorciuma turisztikai beruházásokra 115,11 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert Európai Re…