Sopron.info.hu

Koronavírus – Öt nappal a tanévkezdés után ismét iskolákat zártak be Németországban

  2020 aug 07 / #hírek

Mindössze öt nappal az új tanév megkezdése után pénteken bezártak két iskolát a németországi Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban, amely az első olyan régió amelyben hathetes nyári szünet után megkezdődött az oktatás. Ezt követte az önálló tartománynak számító Hamburg csütörtöki kezdéssel. A fotó csak illusztráció / cyberpress.hu   A Rostock körzetében lévő Graal-Müritzben egy általános iskolát zártak be két hétre, miután az egyik diák megfertőződött a koronavírussal. Péntektől valamennyi tanulót, a tanárokat, illetve az iskolai alkalmazottakat karanténre köteleztek. Egy ludwigslusti gimnázium – amelyet 800 diák látogat – egyelőre jövő szerdáig marad zárva azok után, hogy az egyik tanárnő vírustesztje pozitív lett. A tanárnő a tanulókkal még nem, tanártársaival azonban az iskolaév előkészületei során már érintkezett. A tervek szerint jövő hét elején nyitják meg az iskolákat több németországi tartományban, köztük a legnépesebb Észak-Rajna-Vesztfáliában, a pénteki iskolabezárások nyomán azonban érezhető az aggodalom a szakértők körében. Több tekintélyes német virológus figyelmeztetett a vírusfertőzés kockázataira a diákok körében. Közös nyilatkozatban hívták fel a figyelmet arra, hogy a szükséges megelőző-, illetve ellenőrző intézkedések hiánya rövid időn belül a járvány újabb fellendüléséhez és ezáltal az újabb iskolabezárásokhoz vezethet. Egyidejűleg óvtak attól a feltételezéstől, amely szerint a gyerekeknek nincs szerepük a járvány, illetve a fertőzés terjesztésében.       Berlin, 2020. […]


Orbán Viktor a koronavírusról, a konzultációról, a migrációról és a munkahelyekről is beszélt

  2020 aug 07 / #hírek

A miniszterelnök a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében azt kérte, hogy betegen – köhögve, vagy lázasan – senki ne menjen emberek közé. illusztráció / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu A kormányfő pénteken, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt mondta, hogy önkéntes részvétel nélkül semmilyen védekezés nem lehet sikeres. Egy ország védekezésének minőségét alapvetően nem a kormány tevékenysége, hanem az ország intelligenciaszintje határozza meg – tette hozzá. Kiemelte, a pápai és mezőkövesdi tömeges fertőzések is úgy történtek, hogy köhögő és lázas emberek olyan helyre mentek, ahol sokan voltak. Orbán Viktor aláhúzta: az operatív törzs folyamatosan dolgozik, emellett lassan látható lesz az a tudományos-fantasztikus filmekre emlékeztető szerelést viselő speciális egység is, amely a gócpontok kialakulásakor végez majd elkülönítést. illusztráció / fotó: Leczovics Zsolt – cyberpress.hu A kormányfő kiemelten fontosnak nevezte a nemzeti konzultációt, mert annak segítségével olyan intézkedéseket hozhatnak, amelyeket az emberek is pártolnak. Elmondta, eddig több mint 1,4 millióan küldték vissza a kérdőíveket. Ez nagyon magas szám a nyári szabadságolásokra is tekintettel, ami miatt a kormány augusztus 31-éig meghosszabbította a konzultáció határidejét – tette hozzá. A miniszterelnök mindenkit arra kért, hogy felelősséggel éljen a szabadságával. Azt mondta, a kormány jó példát mutatott, amikor lemondta az augusztus 20-ai tűzijátékot, amelynek megtartására jogilag ugyan […]


Ismét lesz Denevérek éjszakája Fertődön

  2020 aug 07 / #hírek

Idén is megrendezi egyik népszerű programját, a Denevérek éjszakáját (Bat Night) a Fertő-Hanság Nemzeti Park a fertődi Esterházy-kastélyban.


Gyertek, Indítsuk Közösen!

  2020 aug 07 / #hírek

Június 18-án Betuker Botond vette át a GYIK Rendezvényház szakmai vezetését, aki nagy energiával vágott bele a munkába. A kommunikációs szakember és andragógus-művelődésszervező diplomákkal rendelkező Betuker Botond 20 éve kezdett el tevékenykedni Sopron kulturális életében. “Jó érzéssel tölt el a tény, hogy jó kezekből vehettem át a rendezvényház vezetését és kezdhetem meg munkámat. Hálás vagyok […]


Szekeres Csaba: A hiányérzet megmaradt, de most már előre kell nézni

  2020 aug 07 / #hírek

A fiúk ki vannak éhezve a sikerre – mondja dr. Szekeres Csaba, a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia elnöke. A járványhelyzet átírta a számításokat, de most már az új lehetőségekre kell fókuszálni. Minden másként alakult, mint ahogy tervezték…