Sopron.info.hu

Jelesre vizsgáznak a soproni civilek a segítségnyújtásban!

  2020 márc 22 / #hírek

Hihetetlen összefogásról tesz tanúbizonyságot Sopron lakossága, hiszen a helyi vállalkozók és az önkéntes segíteni szándékozó civilek szinte egy emberként álltak be a Szeretet Háza Alapítvány koronavírussal kapcsolatos kezdeményezése mellé, amely immár két hete igyekszik segíteni mindazoknak, akik ebben az időszakban is nélkülöznek vagy éppen nincs kihez segítségért fordulniuk. Élelmiszer-adományokat, fertőtlenítőszereket, gumikesztyűket, maszkokat osztanak, de segítenek a bevásárlásban vagy éppen a gyógyszer kiváltásban is. Dombi Jánost, a Szeretet Háza Alapítvány vezetőjét kérdeztük a tevékenységükről. Dombi János / fotó: leczovics zsolt – cyberpress.hu -Mikor kezdte meg a Szeret Háza városunkban aktívabban a koronavírussal kapcsolatos segítségnyújtást? -Két héttel ezelőtt került erőteljesebben fókuszba az ,hogy  a koronavírus járványban nagy szükség van a helyi közösség összefogására, így alkalmazkodva a sajnálatos jelenséghez már akkor elkezdtük megszervezni , hogy a tartalékainkat illetve a felajánlásokat és szolgálatainkat az ezzel kapcsolatos segítségnyújtási tevékenységbe állítsuk. – Kik csatlakoznak a Szeretet Háza önkéntes csapatába? – Számomra is hihetetlen, de rengeteg civil önkéntes jelentkezik munkára, ami számomra nagy öröm, hiszen ebből is látszik, hogy a bajban eggyé tud válni a város lakossága és közösen igyekszik segíteni mindazoknak, akik rászorulnak.  A helyi vállalkozásoknak illetve vállalkozóknak pedig külön jár a köszönet és a tisztelet, hiszen a felajánlott adományaik hatalmas segítséget jelentenek rajtunk keresztül sok-sok […]


Koronavírus: a soproni piac határozatlan ideig zárva!

  2020 márc 22 / #hírek

A Csarnok utcai városi piac közkedvelt árubeszerezési forrás abban az esetben, ha kistermelőtől származó, friss zöldséget és gyümölcsöt, vagy éppen húsárut, savanyúságot és gabonaterméket akarunk a családi asztalnál felszolgálni. A koronavírus járvány …


A Víz Világnapja – online játékra hív a Soproni Vízmű

  2020 márc 22 / #hírek

Minden év március 22-én van a víz világnapja. Ennek alkalmából a Soproni Vízmű Zrt. egy teszttel készült!


A vírus legyőzhető

  2020 márc 22 / #Célpont

Most San Francisco de Paula falujában szeretnék lenni. Ott ahol Hemingway megírta az Öreg halász és a tengert. Ránéznék a karibi tenger kék csodájára és közben Cuba Libre koktélt szürcsölnék. Nem azért vágyom oda, mert a vírus ellen legvédettebb ország…


Felfüggesztik a piac látogatását

  2020 márc 22 / #hírek

Dr. Farkas Ciprián, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere vasárnap délelőtt közösségi oldalán jelentette be, hogy a koronavírus miatt kialakult helyzetre való tekintettel ideiglenesen bezárja kapuit a soproni piac.