Sopron.info.hu

Önjáró buszok közlekednek az osztrák fővárosban

  2019 jún 07 / #Cikkmix

Bécsben egy év üzemtesztelés után már az utasok is kipróbálhatják az autonóm elektromos buszokat.  A járművek 11 utas szállítására alkalmasak, amelyeket ingyen próbálhatnak ki  Bécs lakosai. A bécsi önvezető buszok / © PID / Fürthner © WrLinien_Manfred Helmer Bécs  újonnan épülő városrészében, Aspernben egy év tesztelés után élesben is bevetik az első önjáró elektromos buszokat. Az “auto.Bus – Seestadt” elnevezésű projekt keretein belül indított járművek a tesztidőszakban 10 ülő utast képesek szállítani, illetve egy operátort, aki kezdetben felügyeli a helyes működést. Ezzel egyidőben két digitális menetrend-monitor is tesztelésre kerül. Használatukkal az utasok tájékozódni tudnak, hogy a buszok jelenleg hol tartózkodnak. A sofőr nélküli gépjárművek 10 megállóban állnak majd meg. A két kilométer hosszú pályaszakaszon a járgányok maximum 20 km/h-s sebességgel közlekedhetnek. Az autonóm autóbuszok rendszerébe nemcsak a pálya pontos hosszát, hanem az olyan viszonyítási pontokat is betáplálták, mint például a buszmegállópóznák, a házak sarkai és a járdaszélek. A fejlesztés a Wiener Linien, az Austrian Institute of Technology (AIT), az Osztrák Közlekedésbiztonsági Kuratórium (KFV), a TÜV Austria, az osztrák Siemens AG valamint a francia NAVYA együttműködésével valósult meg 1,5 millió euróból. Bécs polgármestere, Michael Ludwig és Ulli Sima környezetvédelmi városi tanácsnok elsőként tesztelhette az önjáró buszokat © PID / Fürthner © […]


150 éve töretlenül szépítik Sopront

  2019 jún 07 / #hírek

A Soproni Városszépítő Egyesület 1869-ben alakult meg azzal a céllal, hogy szebbé, turisztikailag vonzóbbá tegyék városunkat. Az elmúlt 150 esztendő során számos érdem köthető hozzájuk, például „rejtett kincsek” felszínre hozatala is – a jeles jubileum…


Olyan bizonytalan vagyok manapság vagy mégsem?

  2019 jún 07 / #hírek

Szavazó legyen a talpán az a kormánypárti polgár – de aki nem az az is –  aki tökéletesen érti hogy tulajdonképpen merre is szeli majd Európa tengerén a hullámokat a FIDESZ-KDNP vezérhajója, hiszen már annyi plakáton üzent Brüsszelnek a kormány, hogy úgy tűnik ők nem igazán “posztolgattak” ilyen tekintetben vissza, hanem inkább cselekedtek, ami valljuk be érdekesen alakult.  Valljuk be, hogy a mostani híradásokat figyelve és a hazai politikai élet nagyágyúinak a megnyilvánulásait követve bizony nehéz letérképezni azt, hogy tulajdonképpen mi a szituáció  a kormánypárt tekintetében a brüsszeli ügyben.  Tájékozódva a hazai médiapiacon – mindegyik (párt)oldalt alaposan böngészve – bizony felemás információk és tények jutnak el a polgársághoz és lassan oda jutunk – amennyibe nem egypártrendszerű sajtót olvasunk –  hogy nem tudjuk hogy most ez a belga város és így az Európai Unió ellenséges környezet-e avagy sem, az EP néppárti frakciója barát-e avagy ellenség, a frakcióvezetőjük Manfred Weber támogatandó avagy rosszakaró hazánk kormányának tekintetében. Zavaros ügy valljuk be … fotó: cyberpress.hu archívum Manapság egyszerű szavazóként az emberek bizony érezhetik úgy, hogy zavart éreznek az erőben – egy klasszikust idézve – hiszen volt ugye az Európai Néppárt féle fideszes pártfelfüggesztés, aztán jött az, hogy a mi kormánypárti politikusaink és azok  EP […]


Széket kapott a Depeche Mode Sopronban

  2019 jún 07 / #hírek

A VOLT fesztivál szervezői 2011-ben hozták létre a Csillagok Városa projektet azzal a szándékkal, hogy a városlakók és a városba látogatók számára ne csak a fesztivál idején, hanem egész évben megmutathassák, milyen különleges város is Sopron. A főszervezők ef Zámbó István szobrászművésszel közreműködve minden évben


Vidám évzáróval búcsúztak a legkisebbek

  2019 jún 07 / #hírek

Csütörtök délután a legkisebb kosaras palánták lepték el a Novomatic Arénát. A Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémiával közösen megtartott előkészítő évzárónkon az erre az alkalomra kialakított állomásokon kellett különböző technikai, illetve játékos feladatokat elvégezniük csoportjainknak. A feladatok teljesítését követően minden kis kosarast megajándékoztunk, a legszorgalmasabbak külön elismerésben is részesültek. A jó hangulatú rendezvény közös pizzázással zárult. […]