Sopron.info.hu

Válság?

  2006 nov 01 / #sport

Az utóbbi időkben a soproni foci gyakori edzőváltásokkal öltözői balhékkal került az érdeklődés középpontjába. Utolsó három hazai mérkőzésünket elvesztettük, a szurkolók és a tulajdonos is elégedetlen. Köteles Zsoltot, Az FC Sopron Futball Kft. ügyvezető igazgatóját kérdeztük a kialakult helyzetről. Sopron.Info.hu: Sorozatosan veszítjük el hazai mérkőzéseinket, sokan válságról, mélypontról beszélnek. Milyen okok vezetettek ide, és mik […]


A csapat, a kiesés szélére sodródott

  2006 okt 29 / #sport

Harmadik hazai mérkőzésünket veszítettük el zsinórban,1:2-s félidőt követően 1:3-ra a Paks csapata ellen. Az első félidőben a Paks visszahúzódva a térfelére ügyesen zárta le a területeket játékosaink elől. Nem is tudtunk igazán mit kezdeni a védekezésükkel. Egy jó Demjén lövés amit a kapus a kapufával együtt hárított volt az első igazi nagy helyzet. Ezután átjött […]


Mestereink – Müller Péter

  2006 okt 29 / #ezo

MÜLLER PÉTER író a helyes életmódot szoros összefüggésbe helyezi belső világunk karbantartásával és harmóniájával. “Az ősi hagyományok szerint egyet soha nem szabad elfelejteni: az emberi lélek szabadságát. A sorsdöntő pont a felismerés: te választasz, s hogy mit, rajtad áll! Se Isten, se szülő, sem a körülmények vagy a társadalom törvényei nem vehetik el tőlünk azt […]


Mestereink – A.J.Christian

  2006 okt 22 / #ezo

A legnagyobb kaland önmagad felfedezése. Nincs is annál izgalmasabb, mint amikor megtalálod azt a sok csodát, amelyet a szíved mélye rejt. Ám utad nem könnyű, sok-sok buktatóval terhes: a bizonytalanság és a kétely minden pillanatban újabbnál újabb falakat teremt.S noha napjainkban minden sarkon bölcs tanítókba botlasz, 22931 / 5521 látogató


Tankcsapda koncert

  2006 okt 14 / #zene

Ezúttal immár a Hangár történetében másodszor Tankcsapda koncert volt, amiről természetesen én sem hiányozhattam, hiszen régóta rajongója vagyok az együttesnek. Alig egy héttel a koncert előtt még úgy festett hogy kénytelen leszek egyedül menni, mert akivel eredetileg terveztem sajnos lemondta a dolgot, és bár egy ilyen koncertet egyedül sem hagyok ki, de azért nem volt […]


%d bloggers like this: