Sopron.info.hu

Póczik Roland (MSZP): Meddig hagyjuk … (?)

  2018 febr 16 / #csak úgy

Póczik Roland, az MSZP országgyűlési képviselőjelöltje tartott sajtótájékoztatót pénteken a párt Magyar utcai székházában, amelyben elsősorban kérdéseket fogalmazott meg, de persze így kampány idején szavazásra is buzdít. 

 
Póczik Roland ( MSZP …


Egyházi fenntartásba került az ágfalvi Pszichiátriai Betegek Otthona

  2018 febr 16 / #Soproni Hírek

Új területtel bővült az evangélikus egyház diakóniai munkája: az Ágfalván található Pszichiátriai Betegek Otthona 2018. január 1-jétől a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ (SZEDIK) tagintézményeként működik tovább. A hivatalos átadóünnepséget február 9-én tartották Szemerei János püspök szolgálatával. Elsőként Gregersen-Labossa György szombathelyi lelkész, a SZEDIK intézményvezetője köszöntötte a lakókat és a vendégeket, és ismertette az intézményátvétel hátterét. Elmondta, hogy az otthon és a helyi evangélikus közösség között már régóta jó kapcsolat áll fenn, mely most folytatódhat Heinrichs Eszter ágfalvi lelkész intézményi lelkészként való szolgálatba állásával. Ezután kezdetét vette az istentisztelet, melynek liturgiájában részt vett többek között Mesterházy Balázs, a soproni egyházmegye esperese, valamint dr. Hafenscher Károly zsinati lelkészi elnök és Lázárné Tóth Szilvia, a Fabricius Endre Evangélikus Szeretetotthon intézményi lelkésze. Az ifjúsági énekeket Michael Heinrichs helyi lelkész vezette és gitáron kísérte. Fontos meghallanunk Isten hangját – hangsúlyozta Zsid 3,15 alapján tartott prédikációjában Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke. „A diakónián, a kezek szolgálatán keresztül is szól az Isten, az Ő szeretete eljuthat emberekhez” – fogalmazott, majd hozzátette: „A keresztyének ennek a szeretetnek a morzsáit szeretnék megosztani, hogy más is táplálkozhasson belőle.” A lakók közreműködésével elhangzott közös könyörgés után a püspök áldást mondott a frissen átvett intézményre. Majd az otthon színjátszócsoportja örvendeztette meg a […]


FIGYELEM! Teljes hosszában lezárásra kerül a Vadász utca!

  2018 febr 16 / #csak úgy

A Strabag Általános Építő Kft. értesíti a tisztelt lakosságot, hogy Sopronban a Vadász utca útfelújítási munkálatai 2018. március 19-én megkezdődnek, melyek az időjárás függvényében előreláthatólag március közepéig tartanak majd. A munkálatok ideje al…


Megkezdődik az útfelújítás a Vadász utcában

  2018 febr 16 / #Hírek, események

A Vadász utca útfelújítási munkálatai 2018. február 19-én megkezdődnek, melyek az időjárás függvényében előreláthatólag március közepéig tartanak majd. A munkálatok ideje alatt az utca teljes hosszában lezárásra kerül.


Megkezdődik az útfelújítás a Vadász utcában

  2018 febr 16 / #Hírek, események

A Vadász utca útfelújítási munkálatai 2018. február 19-én megkezdődnek, melyek az időjárás függvényében előreláthatólag március közepéig tartanak majd. A munkálatok ideje alatt az utca teljes hosszában lezárásra kerül.