Áttetsző kalodában parádéztak a modellek a Tyra Clothing show-n
A kollekcióm én vagyok – mondta a Tyra Clothing alapítója, Lang Szonja, és minket ez a szép, egyenes beszéd meghatott. A kalodaként is funkcionáló kabátok, villantás-kompatibilis esővédelem, az örök fekete, és neon színű cipzár volt a sláger a majdnem teljesen celebmentes divatshow-n.
Zerge a Costesban 2.
A szállásra visszatérve az elfogyasztott étel, és persze ital hatására egy nagyszerű délutáni alvás vette kezdetét, és így majdnem lecsúsztunk a nyolc órára foglalt asztalunkról. Viszontagságos gyaloglás, ( elnéztem a térképen, milyen messze is kell mennünk) és keresgélés után, ( az utca paravánokkal elzárva, valamilyen építkezés miatt) negyed kilenckor estünk be az étterembe.
Haydn-Liszt Hangversenybérlet Sopronban
A Haydn-Liszt Hangversenybérlet Sopronban című koncertsorozat az ötödik résszel folytatódik. Április 10-én, Nagypénteken 20 órai kezdettel a Szent György Templom ad otthont a Wespa-vonósnégyes koncertjének, amin Haydn: Megváltónk utolsó hét szava a keresztfán című művét hallgathatják meg a komolyzene rajongók. A hangverseny érdekessége, hogy közben Dr. Korzenszky Richárd OSB fotóit vetítik.
tegnapelőtt nagyon ideges lettem …
tegnapelőtt nagyon ideges lettem ….. a következő történt: 04.02-án feleségem vásárolt egy barna bajor parasztkenyeret. Ebben nincsen semmi különös… Aznap a felét meg is ettük. Ebben sincs.