Sopron.info.hu

Újabb szoros vereség

  2009 márc 15 / #lapszemle

A meccs előtti csendes szemlélődésbe vitt némi életet a 20 perccel a feldobást megelőzően érkező mintegy húszfőnyi soproni tábor, miközben masszőrünk Alvin Cruz derekát próbálta játékra kész állapotba csavargatni. A kifejezetten magas szerkezettel kezdő ASE Johnson triplájával vezetést szerzett, ám ezután Brooks majd Körtélyesi révén két duplával felelt csapatunk, amely ettől lendületbe is jött. Couisnard […]


Heti mérleg: Háromból három

  2009 márc 15 / #lapszemle

Harcos kis mérkõzést láthatott, aki a két csapat mérkõzését választotta szombat délutáni programjának. Ráadásul a gyõzelem sem maradt el így igazán jó hétvégi kikapcsolódásnak számított a bajnoki találkozó. A héten már harmadik alkalommal léptünk pályára bajnoki mérkõzésen. Ezúttal a BSE volt az ellenfelünk, akik a decemberi fõvárosi mérkõzésen megizzasztották csapatunkat. Mindkét csapat nagy lendülettel vetette […]


Harmincöt percig a SMAFC-os lányok voltak jobbak

  2009 márc 15 / #sport

A Krasznai Ferenc-sportcsarnokban szép számmal gyülekeztek a nézők március 12-én kora este. A mérkőzés kezdetén már több mint négyszázan figyelték a két soproni női kosárlabdacsapat – a SMAFC-NYME és az MKB Euroleasing II. – összecsapását. A rendkívül izgalmas meccsen hosszú időn át a kék-fehérek játszottak jobban, az első, a második és a harmadik negyedben vezettek […]


2012 – A világ vége?

  2009 márc 14 / #ezo

Azt mondják, a 2012-es év nagy változást hoz az egész emberiség életében. A maja naptár innentől kezdve nem számlálja az időt. De vajon tényleg bekövetkezik? És ha igen, akkor mire számíthatunk? A Földön érezhetően változások zajlanak. Rengeteg a természeti katasztrófa, sokan halnak meg emiatt, vagy ezek következményeként. De ez valóban a világ végéhez vezet? Valamilyen […]


Érdi Tamás hangversenye

  2009 márc 13 / #programajánló

Érdi Tamás zongoraművész hangversenyére várnak minden érdeklődőt március 14-én, szombaton este 7 órától a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban. A Soproni Tavaszi Napok nyitórendezvényének számító komolyzenei koncerten a világtalan művész Debussy, Chopin és Liszt műveiből játszik részleteket.