Sopron.info.hu

Pénteki élmények

  2007 nov 20 / #csak úgy

Pénteki élményekElégedetten konstatáltam éjjel fél egykor, hogy a hótoló lapáttal felszerelt IFA és benne ülő vezetője, az utcánkban végzi a dolgát. Ezt nevezem! Viszont két autó, az út jobb és bal oldalán parkolt. A teherautó persze nem fért el tőlük, ezért nem tudott az utca végéig takarítani és egy kínkeserves rükverc manővert volt kénytelen végrehajtani. Már is jó sztorival kezdődött a pénteki napom. Este több program is várt rám. A Sördögök meccsét családlátogatás miatt kihagytam, ugyanis egy hónap múlva ‘tanti’ – nagynéni – leszek, és 4D – ben láthattam az egészséges jövevényt, és vele együtt minden porcikáját. Fantasztikus látvány volt!

Boldogsággal töltve értem a Lisztbe, ahol két barátommal hallgattuk és néztük végig a Quimby-t. Teltházas, vegyes közönség gyűlt össze a nagyteremben, ahol – sajnos – ülnünk kellett. Persze, izgett – mozgott minden láb – fej és ujj, legszívesebben táncolt volna mindenki, magamat is beleértve! Líviusz improvizálásra kényszerült, nyolc percig, miközben egy elszállt basszus gitár húrjait forrasztgatták a színfalak mögött. Zseni ez a Liviusz, röviden ennyit mondhatok szerény személyéről. Sikeresen elszórakoztatott minket, miközben a technikai problémát gyógyították a szakemberek.

Kiss Tibi és társai zenés, passzió dús órákkal ajándékozott meg. A kedvenc dalom is elhangzott, így teljes volt az előadás. Szívesen meghallgattam volna pár régebbi számot is, de nem panaszkodom. Sőt! Reménykedjünk, hogy a lángeszmék, lélekhez és szellemhez szóló új dalokat illetve szövegeket álmodnak a havas jelenben.