Sopron.info.hu

Pezsgő programokkal vártak mindenkit Sopronkövesden

Színes programkavalkáddal várta  Sopronkövesd 2019. szeptember 21-én és 22-én az érdeklődőket a Kulturális Örökség Napok rendezvénysorozatra, ahol több tucat rendezvény került lebonyolításra.

fotó: Töreki Tibor

A programsorozat nyitómomentuma egy felvonulás volt, majd  ezt követően a település majdnem minden pontján érdekességgel találkozhattak a látogatók. Igazán különleges számított az egykori határőrség munkáját bemutató eseménysorozat is, amely során kiválthattunk magunknak egy szimbolikus  határsávbelépő  engedélyt is, amelyre bizony egykor nagy szüksége volt a helyi lakosságnak. Ezt egyébként Kecskeméti Szilveszter ny . határőr alezredestől ,  egykori őrsparancstól vehettük át. Igazán látványos momentum volt az a bemutató, amit a Jókai- Rákóczi utca kereszteződésénél lehetett megtekinteni, ahol felidézve a múltat, megtekinthető volt az, hogy gogyan is zajlott egykor egy határőr járőr intézkedés, például  igazoltatás, , vagy éppen egy váratlan fegyveres konfliktus esetén, ami Keresztes Csaba vezetésével zajlott.  A szimulált csempészekkel való konfliktus során, a gyerekek nagy örömére  a gyakorló fegyverekből pár lövés is eldördült ( természetesen vaklőszerekkel  ), ami tovább növelte az élményfaktort számukra.  Kapcsolódva a határőrség egykori életét bemutató eseményekhez, az  Agg hegyen igazi működőképes katonai rádióállomások is működtek, amely szintén több külföldi amatőr  rádióállomással is kapcsolatba tudott lépni, a jó idő és a kiváló vételi viszonyoknak megfelelően. Természetesen számtalan egyéb program is várta a kikapcsolódásra vágyókat a településen, hiszen megrendezésre került a “Vidékolimpia” valamint több kiállítás és  gyermek programok is szerepelt a kínálatban.  Sopronkövesd  alkalmi színpadán a  Beatles-emlékzenekar és az Alma zenekar szórakoztatta a zenére vágyókat,  valamint Mülhauser Martina több alkalommal Cseh Tamás dalokkal lepte meg a közönséget.

fotó: Töreki Tibor

fotó: Töreki Tibor

fotó: Töreki Tibor

fotó: Töreki Tibor

fotó: Töreki Tibor

fotó: Töreki Tibor

 


Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára

további részletek

A cél a győzelem volt (MEFOB)

további részletek

Bloggerek napja – Blog Action Day

további részletek

Egyeztetést folytatnak a sopronnyéki határátkelő használatáról!

további részletek