Sopron.info.hu

Piknik a Várkerületen

  2008 aug 15 / #programajánló

Piknik a VárkerületenAugusztus 20-án egy új fesztivállal és egy igazán korszerű ünneppel gazdagodik a Hűség Városa. Ráadásul egy nem mindannapi helyszínen: a Várkerület kellős közepén! Éppen 19 év telt azóta, hogy Sopront naponta százával keresték fel azok a Kelet-németek, akik még Trabanttal és Wartburggal járták a világot. Pontosabban a világnak azt a részét, ahová szabadott menniük.

Merthogy például Kelet-Belinből Nyugat-Berlinbe nem mehettek, Csehszlovákiába, Lengylországba, Romániába és Magyarországra azonban igen. Mifelénk pedig akkoriban már könnyedén át lehetett integetni Nyugatra. A Vasfüggöny elbontását követően karnyújtásnyira vált számukra a szabadság, olyannyira, hogy közűlük sokezren éppen Sopronnál nyújtották ki a karjukat, aztán léptek egy nagyot, és ha szerencséjük volt, már át is jutottak a zöldhatáron, ahol a szabad világ várta őket.

Ezidőtájt Sopronban mindennapossá váltak a hátrahagyott Trabik és Wartburgok százai. A kétütemű verdák nagy részét (amelyekre az egykori tulajdonosok Kelet-Németországban hosszú éveket vártak, éppen ezért nagyon-nagyon vigyáztak rájuk) „ismeretlen tettesek” darabokra cincálták, míg az egyben maradt járműveket pár ezer Forintért árverezték el.

A mindennapos menekültáradat közepén a legjelentősebb mozzanatnak – történelmi pillanatnak, ma már biztos – a Páneuropai Piknik számított. Ausztria és Magyarország határmenti lakói arra készültek, hogy egy jó hangulatú, szabad piknik keretében látogatják meg egymást a határ két oldalán. Ott lépik át a határt, ahol negyven évig szögesdrót és fegyveres őrök védték az országot. Kinyítják a határkaput, és meghívják egymást egy fröccsre. Csakhogy a Pikiknek országosan is híre ment, így még az ünnepélyes határnyitás előtti percekben NDK-sok százai jelentek meg a megnyitásra váró kapunál, és pillanatok alatt áttörték azt. Zokogva, ölelkezve, boldogan és keserűen szaladtak, szaladtak és szaladtak a legközelebbi osztrák faluba, amit ők Szabadságként emlegettek.

Sopron pillanatok alatt a rendszerváltás szimbolumává vált. Máig úgy tarltják: az egyik első és igazán jelentősebb téglát ezen e helyen, Sopronnál ütötték ki a Berlini Falból…

A Páneurópai Piknik 20. évfordulója előtt egy évvel, 2008. augusztus 20-án újabb piknikre várunk mindenkit Sopron belvárosába. A VOLT Fesztivál szervezőivel közösen szervezett esemény keretében a Várkerületen, az úttest közepén felépülő nagyszínpadon és a Fő téren számos zenekar és produkció váltja egymást déltől késő estig. Sopron újra egy fontos találkozóponttá vltozik, ahol – akárcsak a színpadon, a nézőtéren is – magyarok, osztrákok és németek ünnepelnek.

VÁRKERÜLET NAGYSZÍNPAD
12:30 GHYMES
14:00 CSÍK ZENEKAR
16:00 COTTON CLUB SINGERS
17:30 VÁCZI ESZTER ÉS A SZÖRP
19:00 DELADAP! (A, CZ, H)
21:00 BERGENDY
23:00 TŰZIJÁTÉK

FŐ – TÉR MR2 SZÍNPAD
17:00 BARABÁS LŐRINC EKLEKTRIC
18:30 MARDY GRASS BB (D)
20:00 KAUKÁZUS
21:30 PAROV STELAR & BAND (A)