Sopron.info.hu

Póczik Roland lett az MSZP Sopron és Környéke szervezetének új elnöke

  2018 máj 18 / #hírek

Az MSZP Sopron és Környéke szervezete megtartotta tisztújítását, ahol a tagság egyhangúlag, Póczik Rolandot választotta meg elnöknek.

Ujhelyi István (b) EU parlamenti képviselő és Póczik Roland (j) / fotó: cyberpress.hu / archívum

 

Meggyőződésem, hogy erkölcsi alapon kell politizálni, és az is, hogy egy 21. századra szabott szociáldemokrata eszmény megjelenése pozitív fordulatot hozhat a közéletben! – mondta a jövő irányvonalát felvázolva a megválasztott elnök.

Póczik Roland hozzátette, hogy fő célja a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése és az igazságosság érvényre juttatása, de fontosnak tartja, hogy ezek ne üres szavak legyenek. Hozzátette, hogy a kitűzött célok elérése érdekében beszélni fog olyan témákról, mint például az, hogy az automatizáció mennyire radikálisan átformálja a munka világát, és erre mik az MSZP válaszai, de igyekszik olyan tabu témákról is tájékoztatást nyújtani mint a vállalati profitmegosztás elve, amely egyrészt azt jelenti, hogy a vállalati haszon bizonyos százalékát a dolgozók kapják, illetve arról is, hogy bizonyos esetben az alkalmazottakat bevonják a tulajdonlásba.

Póczik Roland kijelentette, hogy ezek is hozzátartoznak a határozott baloldali politikához, és ő ezt képviseli. Hangsúlyozta, hogy érzi a társadalom részéről a feléjük érkező nyomást, és jelen politikai helyzetben, ügyek mentén ésszerűnek tartja az együttműködést más ellenzéki pártokkal, de elvtelen kompromisszumokat nem fognak kötni.

 

Sopron, 2018.05.18.