A Soproni Petőfi Színház hidat kíván építeni a kőszínházi struktúra és a fiatalabb generációk között, így ismét kitárja kapuit az ifjúság előtt. Ez okból újra pályázatot ír ki 40 év alatti, egyetemi diplomával rendelkező rendezőknek a 2026/27-es évadban bemutatandó előadás megrendezésére.
pályázat során előnyt élveznek az alkotói csapattal pályázók, különösen azok, akik friss, a közönség számára izgalmas, irodalmilag értékes kortárs magyar drámával pályáznak. A pályázat kétfordulós, az elsőben írásban kell az elképzeléseket beküldeni, szereposztási javaslattal, mely szereposztás gerincét a Soproni Petőfi Színház társulata alkotja. A második fordulóba került pályázatokat – prezentációt követően – személyesen kell megvédeni a színház vezetősége előtt. A pályázathoz csatolni kell az alkotók szakmai önéletrajzát, az ajánlott színdarab szövegkönyvét, a szereposztási javaslatot, a rendezői koncepciót (max. 3 oldal), a látványterveket, a dramaturgiai elképzeléseket, s ha van, zenei demófelvételt is. Egy pályázó két projekttel is pályázhat.
pályázatot egy példányban kinyomtatva a Soproni Petőfi Színház (9400 Sopron, Petőfi tér 1.) részére postai úton, ajánlott levélben várjuk. Kérjük, hogy a pályázati anyagot a postai úton megküldött anyaggal megegyező formában, doc-formátumban, csatolt fájlként is küldjék meg a muvtitkarsag@prokultura.hu ímélcímre.
A pályázatokat legkésőbb 2025. szeptember 30-án éjfélig kell benyújtani.
Az elbírálást követően a színház legkésőbb 2025. decemberében kihirdeti a pályázati eredményt.
Forrás: cyberpress.hu- Mutatjuk, ki a mai kieső 💔😔
- Hagyomány és alkotás: megnyílt Sebőkné Fekete Mária hímzéskiállítása Sopronban Szálán varrott hímzések címmel nyílt meg…
- Sopronban kezdte meg 2026-os szezonját a Food Truck Show Idén is elstartolt a népszerű gasztronómiai eseménysorozat, mel…
- Csendes krízis: a vape letarolja a tinédzsereket 🥺🥀
- Megnyílt Hainer István Test és mozgás fotókiállítása a Festőteremben, amely a mozgás legintenzívebb pillanatait őrzi meg…
- Milák Kristóf ezt súgta oda riválisának a dobogó tetején Az egy év kihagyás után visszatérő klasszis 100 gyorson aratta az első győzelmét a soproni úszó ob-n. #magyarnemzet #sport #milakkristof #sopron #uszas #ob #gyozelem
- #sopron #dance #party
- #urbex #sopron #abandoned #fy #hungary
- #sopron #urbex #koronahote #kastely #anbandoned @𝒍𝒊𝒂
- 📍 Sopron 🇭🇺 Hungarian National Championships 2026 #100free #🥇 #swimming #milakkristof #kristofmilak
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MIYAWAKI mini erdő: Ültess saját, önfenntartó erdőt a kertedbe! 🌳✨
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
