Sopron.info.hu

Rangadó az SVSE pályán

  2007 márc 16 / #programajánló

Rangadó az SVSE pályánIgazán fontos mérkőzésre kerül sor szombaton 15 órakor az SVSE Lővér körúti Sporttelepén, ahol a tabellán pontszámban azonosan álló Sárvár gárdáját fogadjuk. A vendégcsapatot bizonyára

fűti a reváns iránti vágy, hiszen ősszel – a szezon egyik legjobb játékával – Sárváron győztünk 3:2-re. A félidőben Török és Varga Bence góljaival vezettünk 2:0-ra. Fordulás után nagy erőket mozgósított a Sárvár, sikerült is egyenlítenie, de a 89. percben Varga Donát jogos tizenegyese után megszereztük a három pontot. Egy ilyen jó mérkőzésnek és természetesen a győzelemnek szombaton is nagyon tudnánk örülni. A forduló másik rangadójára egyébként Ajkán kerül sor, ahol a listavezető a második Andráshidát fogadja…

Rangadó az SVSE pályánMinden meccset meg akarunk nyerni, így lesz ez holnap is. Úgy szeretnénk felmenni a pályára, hogy tudatosítsuk, mi vagyunk a jobbak. Természetesen a győzelemmel lennék csak elégedett, akkor a tabellán is helyet cserélünk. Még van egy edzésünk ma délután, van egy-két kisebb sérült a csapatban, ezért várható kezdőt sem tudok most mondani. Ami biztos, hogy Somogyira nem számíthatok.”

Rangadó az SVSE pályánRemek – egymásért az utolsó leheletig küzdeni tudó közösségbe – kerültem. A múlt vasárnapi győzelemért rengeteget tett mindenki a csapatból. Várom már a szombati folytatást, amikor végre ismét pályára léphetek a soproni közönség előtt. Csak magunkkal kell foglalkozni és ezúttal is olyan teljesítményt kell nyújtanunk, hogy a 3 bajnoki pontot itthon tarthassuk.”

A belépőjegyek ára egységesen 500 Ft-ba kerülnek. Díjtalan a belépés 12 év alatt és 70 éven felüli szurkolóink számára.

 A pénztár 14.10 órakor nyit. Ismét lesz tombola nyereményjáték. Kérjük szurkolóinkat, hogy támogassák jelenlétükkel és biztatásukkal hazai pályán bemutatkozó csapatunkat.

 Rendezvénysátrunkban remek büfével, Soproni sörrel és jóféle soproni borokkal és melegszendvicsekkel és várjuk tisztelt szurkolóinkkal.

A szintipopot nélkülöző zenékről és a jó hangulatról kiváló hangosítás mellett ZSUGÓ gondoskodik!

Várunk minden érdeklődőt, HAJRÁ SOPRON, HAJRÁ VASÚT!