Sopron.info.hu

Rátz Tanár Úr Életműdíj – hetedszer

  2007 júl 13 / #kultúra

Rátz László– Győr-moson-sopron megyei pedagógusok jelölését is várják –

Az Alapítvány a Természettudományos Oktatásért kuratóriuma idén hetedik alkalommal írta ki a Rátz Tanár Úr Életműdíj pályázatát. Az életműdíjjal minden évben két-két fizika-, matematika-, kémia- és biológiatanárt jutalmaznak, akik pályájuk során különösen sokat tettek a hazai reáloktatásért és a reálértelmiségiek következő generációiért. A személyenkénti 1 millió forintos díjjal az alapítvány kuratóriuma az elmúlt hét év alatt negyven pedagógus munkáját jutalmazta.

dr. Lang JánosnéTavaly 85 középiskola 123 pedagógusát javasolták a díjra. A nyolc kitüntetett között volt dr. Lang Jánosné, soproni matematikatanár és dr. Rékási József, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium biológiatanára. A kuratórium idén szeptember 14-ig várja a győr-moson-sopron megyei középiskolák, szülői munkaközösségek, volt és jelenlegi tanítványok jelöléseit. A pályázati feltételekről bővebb információ a http://www.ratztanarurdij.hu címen található.

 

Rátz László 1863. április 9-én született Sopronban.
Édesapja Rátz Ágost vaskereskedő, édesanyja Töpler Emma.
A soproni Evangélikus Gimnáziumban érettségizett 1882-ben.
1883-tól 1887-ig a Budapesti Tudományegyetem diákja volt.
1887. október 4-től 1988. augusztus 7-ig a berlini egyetemen filozófiát, majd 1888. október 31-től a strassbourgi egyetemen természettudományt tanult.
1889. szeptemberétől a budapesti Tudományegyetem Gyakorló Főgimnáziumában gyakorló tanárként dolgozott.
Matematika-fizika szakos egyetemi oklevelének kelte: 1890. november 28.
1890. szeptember 1-től a Budapesti Evangélikus Főgimnázium helyettes tanára, majd
1892 szeptember 1-től 1925-ig rendes tanár.
1909 és 1914 között a gimnázium igazgatója.
1930. szeptember 30-án halt meg a budapesti Grünwald Szanatóriumban.
Emlékét Budapesten az Evangélikus Gimnáziumban domborműves fehér márványtábla őrzi