Sopron.info.hu

Rátz Tanár Úr Életműdíj: jelölési határidő szeptember 12.

  2009 szept 10 / #csak úgy

Soproni pedagógus a tavalyi kitüntetettek között. A Rátz Tanár Úr Életműdíj kilencéves története alatt soha nem volt annyira fontos a pedagógus társadalom megbecsülésének kinyilvánítása a gazdasági elit képviselői részéről, mint napjainkban – jelentette ki a Magyar Tudományos Akadémián megtartott kuratóriumi ülésen prof. Dr. Kroó Norbert, az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriumának elnöke.

A személyenként egymillió forintos díjat idén is két-két fizika-, matematika-, kémia- és biológiatanár nyerheti el.

Tavaly 104 középiskola 117 pedagógusát javasolták a díjra. A nyolc kitüntetett egyike a soproni Andrássy Péter biológiatanár volt.

A kuratórium idén szeptember 12-ig várja a Győr-Moson-Sopron megyei középiskolák, szülői munkaközösségek, volt és jelenlegi tanítványok jelöléseit.

A pályázati feltételekről bővebb információ a www.ratztanarurdij.hu címen található.

A novemberben átadásra kerülő díjak nemcsak az üzleti élet elismerésének és köszönetének, hanem a szakma iránti szolidaritásnak a jelképei is.

Támogató figyelem és tisztelgés azon hivatástudó, elkötelezett emberek iránt, akik a jövő nemzedéke szellemi pallérozásának felelősségteljes, nehéz munkáját egyre méltatlanabb és zavarosabb viszonyok között is el kell, végezzék.