Sopron.info.hu

Rekordbevétel – Tarolt az új Batman!

  2008 júl 23 / #mozimánia

Rekordbevétel - Tarolt az új Batman!Christopher Nolan Batman-folytatása több mint 155 millió dolláros (22 milliárd forint) szenzációs bevételi csúccsal örvendeztette meg a Warner Bros. filmstúdiót az első hét végi észak-amerikai jegyeladásokból.

A sötét lovag címet viselő, 185 millió dollárból (közel 27 milliárd forint) készült akciómozi pénteken debütált az amerikai filmszínházakban, és már az első nap után box office csúccsal zárt: összesen 66,4 millió dollárt (9,5 milliárd forint) kasszírozva.

Az egynapos bevételi rekordot eddig a tavaly vetített Pókember 3 tartotta, amely 59,8 millió dollárt (8,6 milliárd forint) szedett össze mozipremierje napján – emlékeztetett hétfőn a BBC hírszolgálata.

Hogy Gotham City önjelölt megmentője, a Denevérember újabb kalandjára csak úgy tódul a nép, az nem csupán a lelkes kritikának köszönhető, hanem feltehetően annak is, hogy szakértők szerint ebben a filmben nyújtotta élete egyik legjobb alakítását Heath Ledger, a januárban élete virágában elhunyt ausztrál filmsztár.

Ledger Batman (Christian Bale) ördögi ellenlábasának, Jokernek a szerepét vállalata el Nolan felkérésére, s a filmben szereplő neves hollywoodi kollégái, így Sir Michael Caine vagy Gary Oldman szerint a filmtörténet egyik legemlékezetesebb negatív hősét formázta meg.

Rajtuk kívül filmes szakemberek és kritikusok is felvetették, hogy posztumusz Oscar-díj járna a színésznek ezért a munkáért.A 28 éves sztár halálát véletlen gyógyszertúladagolás okozta.

Nolan előző Batman-feldolgozása a Batman: Kezdődik! három évvel ezelőtt 49 millió dollárt (7 milliárd forint) jövedelmezett első hétvégéjén Észak-Amerikában, és a vetítésekből mindösszesen világszerte 372 millió (közel 54 milliárd forint) folyt be a Warner pénztárába.

Forrás: 5 perc magazin.