Sopron.info.hu

Sopron közterületein ezentúl életvitelszerűen nem élhetnek hajléktalanok!

  2018 szept 28 / #hírek

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata a szeptemberi közgyűlésén napirendre tűzött és elfogadott egy valljuk be elég kényes rendeletmódosítást, ami a gyakorlatban a városunkban élő hajléktalanok életvitelével kapcsolatos. Kényes kérdés ez bizony, már csak azért is, hiszen jellemzően itt az ország nyugati csücskében, az ország egyik legirigyeltebb városában ez a jelenség valljuk be nem olyan trendi dolog, viszont valós jelenség, így kénytelen vele foglalkozni a városvezetés. 

 

A rendeletmódosítás egyébként  egészen pontosan arról szól, hogy a fedél nélkül maradt állampolgárok a város melyik részein húzhatják meg magukat, amennyiben nem kívánják a rendelkezésükre biztosított hajléktalanszálló szolgáltatásait igénybe venni. Röviden a válasz az, hogy október közepétől sehol, de persze ennek is megvannak az okai.

Az igazsághoz tartozik, hogy ez egy nem új rendelet, hiszen ez korábban is koordinálva volt Sopronban, amely utoljára egyébként három éve lett módosítva, mégpedig úgy, hogy a számukra korábban kijelölt tiltott közterületi  helyszíneket kiegészítették még többel. Így például nem volt szabad a hajléktalanok számára a város frekventált helyszínein életvitelszerűen tartózkodni, amelybe 2015-ben bekerült a belváros és a Várkerület is. Most az előterjesztés illetve hívjuk rendeletmódosítás arról szól, hogy 2018. október 15-től nem csak az eddigi helyszínek lesznek tiltva a hajléktalanok számára az életvitelszerű jelenlétre, hanem ezt kiterjesztik Sopron összes olyan közterületére, amely a város közigazgatási területén belül helyezkedik el. A döntést azzal indokolták, hogy az érintett fedél nélküliek vegyék igénybe azokat a hajléktalanszállókat illetve menedékhelyeket amelyeket a város biztosít és ami a saját érdeküket illetve a város közegészségügyi állapotát is védelmezi. Az előterjesztés során elhangzott, hogy az ellátó intézmények tekintetében a szükséges feltételek rendelkezésre állnak, így nem fordulhat elő az, hogy valakit nem tud majd fogadni az éjszakai hajléktalanszálló.

 

 

 

nyitóképünk illusztráció / fotómontázs 2015.