Sopron.info.hu

Soproni biológiatanár a díjazottak között

  2008 nov 18 / #helyi

Átadták az idei Rátz Tanár Úr Életműdíjakat Öt vidéki és három budapesti pedagógus nyerte el ebben az évben a Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az elismeréseket az alapító cégek vezetői november 18-án, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében adták át.

A személyenként egymillió forint jutalommal járó díjat minden évben a középiskolai reáloktatás azon pedagógusai kapják, akik életművükkel, kiemelkedő munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a hazai középiskolai természettudományos képzés színvonalának emeléséhez.

A díj névadója, Rátz László (1863-1930) a Budapesti /Fasori/ Evangélikus Gimnázium legendás hírű tanára volt. Nevéhez számos tehetség (pl. Wigner Jenő fizikus, Neumann János matematikus) műszaki és tudományos pályájának indulása fűződik. Éveken át a Középiskolai Matematikai Lapok szerkesztője volt, neki is köszönhető a matematika – tanítás hazai reformja.

A díj évről-évre ismertebb, az idei, nyolcadik alkalommal 127 pályázatot adtak be az iskolák. Matematikából 48, fizikából 34, kémiából 27, biológiából pedig 18 pedagógust javasoltak. Az ajánlások 68 százaléka vidékről érkezett. A 2008-as díjátadó különlegessége, hogy egy idén százéves fizikatanárnő, Kugler Sándorné is a díjazottak között szerepel.

Az elismeréseket 2008-ban dr. Kálmán Attila (Tata) és dr. Surányi László (Budapest) matematikatanárok, Vastagh György (Balatonfüred), Kugler Sándorné (Budapest) fizikatanárok, biológiából Andrássy Péter (Sopron) és Stollmayer Ákosné (Budapest), kémiából pedig Kromek Sándor (Pécs) és Dr. Orosz Ernőné (Egerszalók) kapták meg.

A díjakat prof. Kroó Norbert, az alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint az alapító cégek vezetői, Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója, Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke és Éry Gábor, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója adták át.

Az Ericsson Magyarország Kft., a Graphisoft R&D Zrt. és a Richter által létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért célja, hogy ösztönözze a hazai képzést, ezen belül támogassa a középiskolák oktatással kapcsolatos személyi feltételeinek alakítását.

A díjazottak kiválasztásában a kiváló szaktanári munka mellett a tan- és szakkönyvszerkesztői, -írói munkában elért siker is szempont volt – mondta prof. dr. Kroó Norbert akadémikus, az MTA természettudományi alelnöke.

Kiemelte: a reálszakos oktatásban figyelemreméltó munkásságot napjainkban különösen fontos elismerni, hiszen a tanári pálya vonzása

  • főként a természettudományok tekintetében
  • folyamatosan csökken, tanári gárdánk rohamosan öregszik.

Kell, hogy minél többen lássák: a magánszférának szüksége van a magas színvonalú oktatásra, ezért megbecsüli annak kiválóságait.