Sopron.info.hu

Soproni győzelem a bajnoki döntő második mérkőzésén is

  2008 máj 21 / #lapszemle

2008-05-21 19:56:27 Megnyerte 76-58-ra a bajnoki döntő második mérkőzését is az MKB Euroleasing Sopron, így 2-0-ra vezet a három győzelemig tartó fináléban. A szerdai összecsapáson a MiZo Pécs 2010-ből Podrug 14, Graziane 12/3, Fegyverneky 12, Krivacevic pedig 11 pontig jutott.

A kezdőcsapatban kapott helyet Iványi Dalma és Vajda Anna is a MiZo Pécs 2010-ben. Felfokozott hangulatban és óriási hangorkán közepette dobták fel a labdát a Magyar Himnusz eléneklése után. Eladott labdák és elrontott helyzetek mindkét oldalon – majd Podrug 2+1-ével elkezdődött a kosárszerzés is. Gorbunova egy jó büntetője, majd Károlyi betörésgólja után egyenlőt mutatott az eredményjelző (2. perc 3-3). Három perc elteltével Vajdát Somogyi váltotta a pályán, akinek duplája nyomán 6-3-ra vezetett a MiZo a negyed derekán. Hatalmas harc folyt a pályán, minden egyes labdáért nagy volt a küzdelem. Vajda állt vissza Podrug helyett a nyolcadik percben. Gondok voltak nálunk a büntetőzéssel, így kiegyenlített a hazai gárda (7-7), sőt Gorbunova hibátlan büntetői után két pontos előnyre tett szert az MKB Euroleasing Sopron. Ismét Gorbunova villant, és máris néggyel tartott előrébb a Sopron. Cserélt Rátgéber, aki visszahozta Podrugot, és Richter is pályára lépett. Németh triplája után 16-10 lett az állás, ami szerencsére nem növekedett tovább a negyed végére, lévén Gorbunova támadó hibát vétett mielőtt a kosárba talált, ami érvénytelen volt.

Podrug harcosságával gyötört be egy labdát a második felvonás elején, amivel közelebb vitte csapatát az ellenfélhez. Maradt a hat pontos különbség, ám amikor Semsei második dupláját is bedobta Rátgéber László időt kért 22-14-es állásnál. Podrug duplájára Milovanovic triplája volt a válasz, és máris 9 ponttal vezettek a hazaiak. Krivacevic szerzett indításból kosarat, majd Honti támadóhibája után ismét Krivacevic villant, és öt pontra sikerült zárkózni (15. perc 25-20). Podrug ütötte be harmadik személyi hibáját, le is hozta őt edzője, a Sopron pedig növelte előnyét Eördögh büntetőivel (27-20). Vajda esett össze a pályán, le is kellett támogatni a pályáról, és bevitték az öltőzőbe. Mészáros és Németh triplaváltása következett, majd pedig Graziane tett vissza egy támadó pattanót a gyűrűbe (32-25). Összekapták magukat a lányaink, Iványi ziccere, majd Krivacevic harcossága nyomán 32-29-re zárkóztunk. Időt kért Székely Norbert, ám ismét Krivacevic volt aki gyűrűbe talált, és máris csak egy pont volt a különbség. Vajda jött vissza társaihoz közben. Gorbunova triplája alakította az állást 35-31-re, sőt az ukrán bedobó büntetőivel 37-31-es soproni vezetéssel vonulhattak az öltözőbe a felek.

A nagyszünet után Károlyi kosarával folytatódott a találkozó, amire Fegyverneky válaszolt. Ismét Károlyi talált be, majd Graziane triplájának örülhetett a pécsi tábor (41-36). Igazi dobópárbaj alakul ki, hiszen Károlyi is betalált a 6,25-ön túlról. Fegyverneky hagyott ki két büntetőt, ez már a hetedik és a nyolcadik kihagyott szabaddobás volt a mérkőzésen. Visszaállt Vajda a pályára, majd Gorbunova két jó büntetőjével tíz pontra növelte előnyét a hazai gárda (46-36). Podrug labdája szédült be némi gondolkodás után a gyűrűbe, majd amikor egy labdaszerzés után Podrug ismét betalált, hat pontra csökkent hátrányunk. Horti, majd pedig Richter büntetőzött eredményesen (47-42). Graziane duplájával háromra csökkent a különbség, néhány pillanattal azonban két büntetőt hagyott ki brazilunk, így egyelőre nem sikerült közelebb zárkózni. Sőt, Milovanovic triplájával picit eltávolodott ellenfelünk, ám ezen faragott Fegyverneky hárompontosa (28. perc 50-47). Eördögh, Milovanovic majd pedig Honti eredményessége kellett ahhoz, hogy ismét tíz pontra növelje előnyét a házigazda (57-47). Podrug megmozdulása eredményezte a harmadik felvonás utolsó kosarát, így 57-49-el indulhatott a záró periódus.

Jobban kezdte a negyedik negyedet a hazai gárda, előbb Milovanovic értékesített egy büntetőt, majd Gorbunova volt eredményes, miközben a mieinknek nem ment a kosárszerzés (32. perc 60-49). Rátgéber László időt is kért, és lecserélte Fegyvernekyt. Gorbunova megállíthatatlan volt, vezérletével 15 ponttal elhúzott a hazai gárda (64-49). Becsülettel harcoltak a pályán lévő pécsi lányok, Krivacevic egy duplával közelebb lopta csapatát (36. perc 66-55). A büntetőkkel továbbra is hadilábon álltak lányaink, 68-55-nél Podrug hagyta ki mindkét dobását. A végén már csak a különbség volt kérdéses, a pécsi lányok elkészültek erejükkel. A végeredményt végül Milovanovic kosara állított be (76-58).
Az MKB Euroleasing Sopron 2-0-ra vezet a három győzelemig tartó fináléban. Folytatás szombaton 15 óra 15 perctől Pécsett.

MKB Euroleasing Sopron – MiZo Pécs 2010 76-58 (16-10, 21-21, 20-18, 19-9)
Sopron, 2000 néző. Vezette: Bodnár, dr. Vígh, Földházi
MKB Euroleasing Sopron: Németh 6/6, Honti 3/3, Gorbunova 26/3, Károlyi 14/6, Branzova -. Csere: Horti 3, Milovanovic 16/6, Semsei 4, Eördögh 4, Horváth -. Edző: Székely Norbert.
MiZo Pécs 2010: Iványi 2, Fegyverneky 12/3, Vajda -, Podrug 14, Graziane 12/3. Csere: Somogyi 2, Richter 2, Krivacevic 11, Mészáros 3/3. Edző: Rátgéber László, Fűzy Ákos.

Kétpontos dobószázalék: 19/44=43% ill. 19/34=56%
Hárompontos dobószázalék: 8/15=53% ill. 3/13=23%
Mezőny dobószázalék: 27/59=46% ill. 22/47=47%
Büntető dobószázalék: 14/18=78% ill. 11/24=46%
Lepattanók (védő+támadó): 24+9=33 (Gorbunova 10) ill. 19+4=23 (Podrug 5)
Szerzett labda: 13 (Gorbunova 4) ill. 7 (Podrug és Graziane 2-2)
Eladott labda: 8 (Károlyi 2) ill. 12 (Fegyverneky, Iványi és Podrug 2-2)
Gólpassz: 17 (Németh, Eördögh, Gorbunova és Károlyi 3-3) ill. 9 (Richter 4)
Fault: 24 ill. 21
Blokk: 2 ill. 0
IBM: 117 (Gorbunova 44) ill. 68 (Podrug 21)

http://www.mizopecsbasketball.hu/