Sopron.info.hu

Soproni Önkormányzat: csütörtökön kezdődik a közvilágítás visszakapcsolása

Az önkormányzat és a közvilágítás szolgáltatója közti tárgyalások sikeresen lezárultak, így csütörtökön megkezdik a szakemberek a lámpatestek visszakapcsolását Sopronban – adta tájékoztatásul sajtóanyagában Sopron Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala.

Az első ütemben Balf, Brennbergbánya és Görbehalom városrészekben, majd a Várkerületen és a belvárosban tér vissza a teljeskörű közvilágítás, a munka pedig ütemezetten folytatódik tovább a város teljes területén.

A korábban bejelentett újraindítási program részeként nemcsak a normál, korábban megszokott közvilágítás, de rövidesen az új és a korábbinál is jobb szolgáltatást biztosító sűrű buszmenetrend is érvénybe lép, a Gyermek- és Ifjúsági Központ pedig már megnyitotta kapuit.

A polgármester által bejelentett újraindítási programnak köszönhetően kivezetésre kerülnek mindazon takarékossági intézkedések, melyekre az Európát sújtó energiaválság miatt volt szükség. A válság ugyan nem ért véget, de a soproniak összefogásának és a felelős gazdálkodásnak köszönhetően egy nehéz időszakot hagyhat maga mögött városunk.


Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára

további részletek

Bloggerek napja – Blog Action Day

további részletek

A cél a győzelem volt (MEFOB)

további részletek

Egyeztetést folytatnak a sopronnyéki határátkelő használatáról!

további részletek