Sopron.info.hu

SP lassan megszokja a tinilányok sikoltozását

  2009 jún 07 / #lapszemle

Éder Krisztián annyira muzikális, hogy csak na, emellett fotózni tanul és dolgozik is. A húsz éves soproni fiúnak nincs ideje a magánéletére, mert mindent ő csinál: zenét szerez, dalszöveget ír, és eldönt,i mit vesz fel egy tévéfelvételre. Beszélgetés a VIVA Comet duplán díjazott zenészével.Éder Krisztián annyit járt zongoratanárhoz és énekórákra, hogy rá kellett jönnie, ő bizony muzikális alkat. Idén a VIVA Cometen díjazták is
rendesen, így SP a legjobb új előadó és a legjobb férfi előadó lett egyben. A rendkívül fiatal énekes vonzerejét többen abban látják, hogy személyi igazolványát ránézésre kérni kell, ha alkohol vagy cigaretta közelébe kerül.

Tavaly már eldöntötte, igyekszik ismert előadóvá válni, és ezt az akadályt, úgy néz ki, sikeresen vette. „Sokat jártam énekórára, táncórákra, stúdióztam, forgattam két videoklipet, ezerrel csináltam a dolgokat. Naponta öt-hat órára lekötött a szakma. Ha hazajöttem az egyetemről vagy a melóból, egyből leültem számokat írni, azzal foglalkoztam, hogy minél jobb legyek” – foglalta össze kérdésünkre SP a mindennapjait, bár arra nem emlékezett, hogy sztár leszek fogadalmat tett volna.

A zenész egyetemi tanulmányainak orientációját egy síbalesetnek köszönheti – derült ki a beszámolójából. „Egyszer eltörtem a kezem a táborban, nem tudtam magammal mit kezdeni, csak fotóztam. Nagyon megtetszett. Azóta embereket szeretek fotózni, meg divatot és reklámot, de ez már egy öt éve a szenvedélyem. Ezt tanulom az egyetemen.

Dolgozom is, egy fotósnak vagyok a retusőre, és világítok egy stúdióban. Vannak megrendeléseim, press anyagok DJ-ről, sztárokról. Legutóbb Adát fotóztam, előtte Zimány Lindát, Lolát, Barbee-t és csomó más celebet.”

Az Adás képeit elnézve bennünk Nánási Ördög Nórás sorozata rémlett fel, de ezzel nem minősíteni szeretnénk a művészetét.

Fura érzés

Éder hallgatóságának hetven százalékát hölgyek teszik ki, legalábbis az énekes értesülései szerint. Miközben igyekeztünk minél többet megtudni a tinik kedvencéről, több lányhorda megszakította a beszélgetésünket arra hivatkozva, hogy mindennél jobban vágynak egy közös képre SP-vel. „Imponál, ha látom, hogy tetszik a fiataloknak, amit csinálok, legfőképpen azért, mert nekem senki nem írja meg a számaimat, a szövegeimet, nem mondják meg, milyen pólót vegyek fel a tévéfelvételhez. Bár fura érzés a sikongatás, de meg lehet szokni, nem mondom, hogy kinőttem belőle, mert ez nem egy tinisztár dolog. Ha egy
híres színészt látnak meg, akkor is sikítanak a lányok.”

A zenész állítása szerint azért lett dalszövegíró és énekes, mert ez egy kiváló terep arra, hogy ki tudja írni magából azokat a dolgokat, amiket amúgy nem tud megosztani senkivel. „Ebben fejezem ki magam. Meg tudok írni egy dalt a volt barátnőmnek, akit nagyon szerettem, bele tudom helyezni azokat az érzéseket, amiket máshogy nem tudok kifejezni.” Akkor is így fejezné ki magát Éder, ha már csak pénzkidobás lenne a szakma, mert úgy érzi erre hivatott, ehhez ért. „Amíg bírom, csinálom, de lehet, húsz év múlva már nem leszek egy jól futó előadó.

Akkor másoknak fogok dalokat írni, meg szövegeket, ki fogom venni a részem a szakmából.” Az akár fenyegetésként is olvasható ígéret után Éder Krisztiánt a magánéletéről kérdeztük, hátha tisztázódik a Zimány Lindás pletyka .

Ez nem történt meg, de annyit elmondott, jelenleg nincs párkapcsolata, mert nincs rá ideje. Persze sajnálta, ahogy mi is. Ezt követően megtudtuk, Puskás Peti nagy barátja, kétszer is szavazott rá a VIVA Cometen.

SP munkásságát kutatva a zene.hu-n rábukkantunk egy kincsre, amit muszáj idéznünk. „Nem vagyok háziorvos, de azért felírnék mindenkinek egy példányt az SP Standard-ből, a nagyon sokszínű alapokon még változatosabb szövegek nyugszanak, könnyedebb és komolyabb dolgokról, melyeket érdekes lenne minden korosztálynak végigzongoráznia, hiszen teljes képet kapunk a magyar valóságról, arról, hogy miként élünk mi.” A cikk írójával ellentétben mi nem vagyunk
ennyire maximalisták, csak küldenénk egy szép számot, mindenkinek, aki szereti.

velvet.hu