Sopron.info.hu

Szavazzanak Győr-Moson-Sopron megye legendáira

  2009 jún 09 / #helyi

Hédervár, Hegykő, Lázi, Szil és Tápszentmiklós van versenyben Legendák márpedig léteznek. Minden településnek van múltjához, mindennapjaihoz kötődő históriája, amelyet az ott élők nagy becsben tartanak, megőriznek, időről időre felelevenítenek.

Most a megye lakosai tudnak segíteni abban, hogy egyik kistelepülésük története legyen a Pannon Legendák pályázatának közönségdíjasa.

A Pannon Legendák pályázaton 1500 fős kistelepülések általános iskolái vehettek részt településük érdekes történetéből, legendájából készített fényképes forgatókönyvvel. A pályázatra 55 kistelepülés 69 csapata jelentkezett az ország egész területéről.  

Győr-Moson-Sopron megyéből öt település indult a pályázaton. Segítsenek Hédervár, Hegykő, Lázi, Szil és Tápszentmiklós a szavazataikkal és ismerjék meg történeteit. Tudták, hogy Héderváron találkoztak először a Kolorádó- bogárral, fertődi kastélyban a gonosz lidércek akartak tönkre tenni egy Haydn-estet, láziban pedig egy kislánynak megjelent egy angyal. Szil települését egy Mária szobor védi, Tápszentmiklós határának nevét egy török basa után kapta. A települések legendái képes forgatókönyv formájában megtalálhatóak a www.pannon.hu/legendak weboldalon, ahol egy kattintással lehet szavazni a legérdekesebb, legötletesebb pályaműre.

A zsűri tagjai – Goda Krisztina, Kamarás Iván és dr. Majorosi Emese – által legjobbnak ítélt pályaművet a Pannon megfilmesíti. A közönségszavazáson legtöbb szavazatott elért iskola pedig mobilinternettel felszerelt laptopot kap ajándékba.   A Pannon az ország lakosságának 99 százaléka számára biztosít szélessávú, e-mailezésre és böngészésre megfelelő sebességet biztosító mobil internetet.

A Pannon célja a pályázattal az, hogy az alacsony internet-ellátottságú területekre, a vidéki kistelepüléseken élőkhöz is eljuthassanak a világháló nyújtotta előnyök. Az internetes kutatómunka és a feltöltés megkönnyítése érdekében a Pannon Legendák minden pályázója mobilinternet-eszközt és féléves előfizetést kapott ajándékba.

Hegykő pályázata:   http://legendak.pannon.hu/palyazat/id/21