Sopron.info.hu

Szélkerekek a határban

  2008 jan 30 / #helyi

Szélkerekek a határban2007 novemberében kezdődött meg Nagylózs határában az a szélerőműpark építés, amely a tervek szerint január végén meg is kezdi működését. A felállított nyolc szélkerék helyett a beruházó Hungarowind Kft. eredetileg többet szeretett volna építtetni, ám a Magyar Energia Hivataltól az igényelt negyvenöt megawatt villamos áram-kvóta helyett csupán 23 megawattot kaptak.

A termelt áramot az E.ON áramszolgáltatóval megkötött szerződés szerint Sopronkövesden veszik át. Ehhez egy új transzformátorállomást is építettek. A nyolc szélturbina semmiféle káros anyagot nem bocsát ki, és forgás közben halkabb, mint egy járó autó motorja.

A beruházás előnyös Sopronkövesdnek is és Nagylózsnak is. A beruházó mindkét településen felújíttatta az erőművekhez vezető utakat, a földtulajdonosokkal hosszú távú bérleti szerződést kötöttek, az áramtermelés megkezdésétől, pedig milliós nagyságrendű iparűzési adót is fizet a Hungarowind a két falunak.

 Szélkerekek a határbanSzélkerekek a határbanSzélkerekek a határbanSzélkerekek a határbanSzélkerekek a határbanSzélkerekek a határban

  A szélkerekek 150 méter magasak, mivel hazánkban ilyen erőműveket nem készítenek, így a lapátokat Németországban, a torony elemeit Svédországban gyártják, a szerkezetet, pedig cseh szakemberek állítják össze.