Sopron.info.hu

Szigligeten megmutattuk – Sopronban harmatgyenge foci megint

  2007 aug 12 / #pellengér

Szigliget.hu   Nemrég járt városunk NB-1-es csapata Szigligeten. Ünnepre hívták őket a Balaton-parti gyönyörű faluba, ünnepeltek a helyiek. Hetvenöt éves lett a sportklubjuk és ennek örömére felújították a focipályát, és új öltözőket építettek,  festői környezetben. Gálamérkőzés volt ez  a javábóll hiszen itt aztán az eredmény ötödrangú dolognak számított, ( legalább is a helyiek számára ) az ünnep volt a fontos. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a mérkőzés után a két csapat közösen vacsorázott, ami ugye nem szokás egy tétmeccs után…a két csapat között egyértelmű a különbség, „profi” NB1-es csapat játszott egy megyei harmadosztályú gárdával. „Profik”, amatőrök ellen. Jártam már hasonló meccsen.

Nemrégiben Mattesburgban járt a Arsenal. Természetes elmentük és megnéztük azt a gálameccset is. A különbség a két csapat között ott is hamar megmutatkozott, macska-egér játék volt, lehetett látni, hogy csak az Arsenál udvariasságán múlik, hogy mi lesz a  végeredmény. Az udvarias vendégek azért megverték az osztrák csapatot, ha jól emlékszem 1-2 góllal nyertek.

Nem így a mi kedves soproni csapatunk Szigligeten. Ők aztán megmutatták mit tudnak…Legalábbis egy megyei harmadosztályú csapat ellen. Sikerült megkeseríteni a falusiak ünnepét, 22-0-ra nyertek. Bravó! Ez ám a nagy teljesítmény.
 
 Szigliget-Sopron 0-22. Vitán felül megmutatták ki tud jobban focizni, bár ezt eddig is tudtuk.

 Igen ám, csak  ennek máshol lenne a helye. A Nemzeti bajnokságban mondjuk, ahol nagyon gyengécske a mutatvány.( itthon sem tudtunk győzni az újonc Nyíregyháza ellen ) Ott bezzeg nem nagyon sikerül a góllövés. Az arzenál nemcsak Mattesburga tudott nyerni / „épphogy” / de azért a bajnokságukban sem égetik le magukat.
 
Szigliget.hu Kívánom a soproni focistáknak, hogy a szigligeti sikerhez hasonlókat érjenek el az igazi ellenfelekkel szemben is, hogy minél feljebb jussanak a tabellán, és hogy ha legközelebb gálameccsre mennek legyenek kicsit udvariasabbak a vendéglátójukkal szemében.
A szimpatikus szigligeti csapatnak és szurkolóinak  sok sikert kívánok a továbbiakban az azonos színvonalú ellenfeleikkel szemben.
 A Balaton-parti mérkőzésről a nemzeti sport is beszámolt. http://www.nemzetisport.hu/cikk.php?cikk=148872
  
  
 HAJRÁ SOPRON !!!!
  
 KBJ

3798 / 1501 látogató

kapcsolódó cikkek


%d blogger ezt szereti: