A november a legszürkébb hónap. De lehetnének-e a városaink színesebbek, ha életörömünket, jókedvünket szívből megosztanánk másokkal és nem vinnénk be féltve a négy fal közé, vagy a kampányszerű rendezvények valamelyikébe. Senki sem várhatja el tőlünk, hogy naponta olyan utcai szambát és muzsikát varázsoljunk környezetünkbe, mint a kubaiak, vagy templomainkba, mint a színes bőrű amerikaiak. A mi kultúránk más.Mégis, ha van rá idejük, vessenek egy pillantást mondjuk a soproni hétvégi utcaképre. Lesújtó és elkeserítő, ahogy az autók tülekednek péntek délutánonként, vagy szalagban araszolnak. Totális a káosz. Van aki a határon túlra hajt, mások éppen haza szeretnének érni. Fáradtak, idegesek, kimerültek. Ömlenek a járművek, kábító a benzingőz, mint valami megbolydult óriási méhraj úgy tolonganak a körforgalmakban, ijesztő jelenetek játszódnak le, amelyek kárvallottjai a szelídek, a szabálykövetőek. A mentőknek sok dolguk akad. Parkolni meg csak gyakori konfliktusok árán lehet, mert már szinte egy tenyérnyi hely sincsen a városban.
A szürkék templomából szürke-fekete kabátos emberek özönlenek ki szomorú arccal. Idős, lehajtott fejű öregek bicegnek a fiatalabb, rohanó gyalogosok között bevásárló szatyraikkal. Biciklizők száguldoznak a járdákon, csaknem széttaposva másokat, kisteherautók útakadályként árut rakodnak, a szűkebb utcákban pedig csaknem ütköznek a gátlástalanok. Valahová mindenki siet. Bevásárolnak, cipekednek, tülekednek az emberek, és már szól a nagy üzletekben a karácsonyi zene. Rakják fel az ünnepi díszkivilágítást, gépiesen, tolakodóan és lélektelenül.
Nem szép ez az utcakép. Mindenki a megnyugvásra várna, hogy visszakapja estére az arcát a város, amelyik nappal elvesztette azt, és ahol élni érdemes volna. Ezért kéne legelőbb is valami, ami színesebbé festené esténként a komor ködszagú novembert, a Várkerületen, az Óvárosban és a végre elcsendesülő tereken. Felkészítene bennünket a karácsonyra, hogy ne csak az ünnepi készülődésen, a vásárláson, az ajándékdömpingen agyaljunk, hanem lélekben is készülhessünk. Szerintem nem naiv elképzelés engedélyt, adókedvezményt, támogatást adni azoknak, akik az utcák hangulatát megjavíthatnák produkcióikkal. Lélekkel, vidámsággal töltenék meg a hideg falakat és köveket, legfőképpen szíveinket. Hihetetlen kreativitással bírnak ezek az emberek, csak hívni kellene őket és rájuk bízni, mit vigyenek ki a közterek porondjaira. A külföldön gyakrabban megfordulók csodálattal nézik, a messze tőlünk fekvő idegen városok kavalkádját, az utcán táncolókat, a zenészeket, az élőszobrot állókat, a bűvészeket, a mutatványosokat, a látvány varázsolókat. Mindennap ott vannak, télen és nyáron, reggel és este. Szórakoztatnak, jó kedvvel gyarapítanak minden járókelőt. Itthon miért ne lehetne? Sopronban miért ne ? Jócskán akadnak itt is a képviselőikből, bőven vannak tehetséges előadóink, művészeink. Csak ki kell hívni őket az utcákra és a terekre. Nem csupán bornapokon, fesztiválokon, vásárokon, hanem akár az év minden napján, a szürke hétköznapokon is.
- Csornai mérnök lesz az új kormány agrárminisztere ❗👇
- 🥶 Fagyhat reggel, és napközben is tartogat meglepetéseket az időjárás ⛅👇
- 🪚 Íme a legjobbak 👏👇
- „Város a Házban” – Soproni zenekarok a Magyar Zene Háza fesztiválján Városunk gazdag zenei életét mutatja be a Magyar Ze…
- 🖼️ A tárlat olyan másodperceket ragad meg, amelyek a hétköznapok rohanásában észrevétlenül suhannának el mellettünk 📸�…
- Köszönöm Sopron, remélem hamarosan újra találkozunk!🫶@Emlékek Éjszakája #fy #dj #DjAdonis #emlékekéjszakája #sopron
- Úszóverseny napi vlog Úszó OB 4. nap Sopron💚 #napivlog #vlog #verseny #egynap #uszas
- A Várhelyen is velünk él a történelem. 🍀 #Sopron
- #sopron #eskuvo #party #fy #eventgarden
- #lljunior #sopron #emlékekéjszakája❤️🔥
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MIYAWAKI mini erdő: Ültess saját, önfenntartó erdőt a kertedbe! 🌳✨
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
