Színeket a közterekre

A november a legszürkébb hónap. De lehetnének-e a városaink színesebbek, ha életörömünket, jókedvünket szívből megosztanánk másokkal és nem vinnénk be féltve a négy fal közé, vagy a kampányszerű rendezvények valamelyikébe. Senki sem várhatja el tőlünk, hogy naponta olyan utcai szambát és muzsikát varázsoljunk környezetünkbe, mint a kubaiak, vagy templomainkba, mint a színes bőrű amerikaiak. A mi kultúránk más.Mégis, ha van rá idejük, vessenek egy pillantást mondjuk a soproni hétvégi utcaképre. Lesújtó és elkeserítő, ahogy az autók tülekednek péntek délutánonként, vagy szalagban araszolnak. Totális a káosz. Van aki a határon túlra hajt, mások éppen haza szeretnének érni. Fáradtak, idegesek, kimerültek. Ömlenek a járművek, kábító a benzingőz, mint valami megbolydult óriási méhraj úgy tolonganak a körforgalmakban, ijesztő jelenetek játszódnak le, amelyek kárvallottjai a szelídek, a szabálykövetőek. A mentőknek sok dolguk akad. Parkolni meg csak gyakori konfliktusok árán lehet, mert már szinte egy tenyérnyi hely sincsen a városban.

A szürkék templomából  szürke-fekete kabátos emberek özönlenek ki szomorú arccal. Idős, lehajtott fejű öregek bicegnek a fiatalabb, rohanó gyalogosok között bevásárló szatyraikkal. Biciklizők száguldoznak a járdákon, csaknem széttaposva másokat,  kisteherautók útakadályként árut rakodnak, a szűkebb utcákban pedig csaknem ütköznek a gátlástalanok. Valahová mindenki siet. Bevásárolnak, cipekednek, tülekednek az emberek, és már szól a nagy üzletekben a karácsonyi zene. Rakják fel az ünnepi díszkivilágítást, gépiesen, tolakodóan és lélektelenül.

Nem szép ez az utcakép. Mindenki a megnyugvásra várna, hogy visszakapja estére az arcát a város, amelyik nappal elvesztette azt, és ahol élni érdemes volna. Ezért kéne legelőbb is valami, ami  színesebbé festené esténként a komor ködszagú novembert, a Várkerületen, az Óvárosban és a végre elcsendesülő tereken. Felkészítene bennünket a karácsonyra, hogy ne csak az ünnepi készülődésen, a vásárláson, az ajándékdömpingen agyaljunk, hanem lélekben is készülhessünk. Szerintem nem naiv elképzelés engedélyt, adókedvezményt, támogatást adni azoknak, akik az utcák hangulatát megjavíthatnák produkcióikkal. Lélekkel, vidámsággal töltenék meg a hideg falakat és köveket, legfőképpen szíveinket. Hihetetlen kreativitással bírnak ezek az emberek,  csak hívni kellene őket és rájuk  bízni, mit vigyenek ki a közterek porondjaira. A külföldön gyakrabban megfordulók csodálattal nézik, a messze tőlünk fekvő idegen városok kavalkádját, az utcán táncolókat, a zenészeket, az élőszobrot állókat, a bűvészeket, a mutatványosokat, a látvány varázsolókat. Mindennap ott vannak, télen és nyáron, reggel és este. Szórakoztatnak, jó kedvvel gyarapítanak minden járókelőt. Itthon miért ne lehetne? Sopronban miért ne ? Jócskán akadnak itt is a képviselőikből, bőven vannak tehetséges előadóink, művészeink. Csak ki kell hívni őket az utcákra és a terekre. Nem csupán bornapokon, fesztiválokon, vásárokon, hanem akár az év minden napján, a szürke hétköznapokon is.