Sopron.info.hu

Színházi Vándorfesztivál

  2009 márc 23 / #programajánló

Mától (március 23.) egy héten át rendezik meg a Soproni Petőfi Színházban a Színházi Vándorfesztivált. A Soproni Tavaszi Napok keretében megrendezésre kerülő eseményen a vendéglátó soproni társulaton kívül további hat vidéki színház képviselteti magát egy-egy előadás erejéig.

A mai nyitó előadást a Kecskeméti Katona József Színház adja, akik az Eszter hagyatéka című színművel neveztek. Kedden a Szolnoki Szigligeti Színház az Apa csak egy van? című bohózatát adja elő, míg szerdán Olympia címmel a Debreceni Csokonai Színház vígjátéka kerül színre.

Csütörtökön Kosztolányi Édes Annája, pénteken pedig Gogol A Revizor című komédiája lesz látható. Az előbbit a Veszprémi Petőfi Színház, míg ez utóbbit a Székesfehérvári Vörösmarthy Színház előadásában élvezhetik a nézők.

Az utolsó két előadást szombaton és vasárnap játszák, pénteken a Vörös és fekete című játékot láthatják 2 részben a Békéscsabai Jókai Színháztól, zárásként pedig a rendező soproni színház adja elő nagysikerű családi musicalét, A muzsika hangját.