December 5-én, szerdán az orosz sztár klub, a CSKA Moszkva látogat városunkba Euroliga mérkõzésre. A 18 órakor kezdõdõ találkozót a SPORT2 élõben közvetíti, de a FIBA EUROPE statisztikai közvetítésével is nyomon követhetõ.
A több, mint 25 éves klub, a tavaly még Samarában állomásozó CSKA Moszkva – 2006 nyarán váltak a híres orosz sportklub, a CSKA részévé – kedden kora délelõtt érkezik Bécs érintésével Sopronba.
Kitûnõ formának örvendenek, mind az Euroligában, mind az orosz bajnokságban veretlenek, mérkõzéseiket meggyõzõ fölénnyel hozzák. Legutóbb a török Fenerbahce együttesét ütötték ki 40 ponttal!
Sztárok egész sorát vonultatják fel, melyet még felsorolni is nehéz.: Wauters, Stepanova, Korstin, Lawson, Valdemoro, Arteshina, Powell, Becky Hammon, hogy csak a legnagyobb neveket említsük. Mint minden évben, úgy idén is az Euroliga gyõzelemre törnek, amire nagy esélyük van.
A gyõzelem reményében jönnek Sopronba is. Hogy meg lehet-e õket állítani, és hogyan, arról Székely Norbert vezetõedzõnket kérdeztük.
Székely Norbert: „A CSKA nemcsak az idei, hanem az elmúlt évek egyik legjobb csapata Európában. Nagy elõnyük, hogy évek óta ugyanazon koncepció alapján dolgoznak, a játékosaikat sem váltogatják nagyon. Így a kulcsembereik nagyon jól ismerik már egymás gondolatát, mozdulatait, mely a játékukon is látszik. Mindemellett minden poszton világsztárok állnak a szakvezetés rendelkezésére. Elég csak a Wauters-Stepanova centerkettõsre gondolni, vagy az orosz válogatott erõsségére, Ilona Korstinra, és akkor még nem említettük Valdemorot, vagy akár az irányító Lawsont., aki nagyon jól érzi, mikor, mit kell játszani.
A mélységi játék jellemzõ rájuk, de centereik távolról is veszélyesek a gyûrûre. Idén Powell személyében egy képzett játékost is találtak, akivel tovább növekedtek a variációs lehetõségeik, és hatékony átmeneti játékot is tudnak játszani. Lepattanó szerzésben nem sokan tudják megverni õket, ahogy az eladott labdáik számát is hihetetlen alacsonyan tartják. Csak úgy tudjuk felvenni velük a harcot, ha 100 százalékosan koncentrálunk, pontosan játszunk, és lassítjuk a tempót. Extra teljesítményre lesz tehát szükségünk!
Teher nincs a csapaton, felszabadultan játszva itt a lehetõség, hogy megmutassuk, mire vagyunk képesek az egyik legjobb európai sztár alakulat ellen.”
Legjobb eredményeik
- Orosz Bajnok: 1983,1985,1989, 1992, 1993, 1994, 1995, 1996, 1997, 2004, 2005, 2006
- Orosz Kupa Gyõztes: 1978, 2004, 2006, 2007
- Ronchetti Kupa Gyõztes: 1985, 1989, 1997
- Világ Kupa Gyõztes: 2003
- Világ Liga Gyõztes: 2004, 2005
- Euroliga Gyõztes: 2005
forrás: wb-sopron.com
- Nagyon komoly meccs áll előttünk – értékelések az elődöntő második mérkőzése után
- Híradó – 2026.04.22. – Szerda – Sopron TV
- A hét témája – Királyi Sopron Helytörténeti Vetélkedő – vendégek: Kádár Tibor, Berki László
- Érdekességek a soproni Várhelyről❗️#várhely #sopron #sopronmedia #kilátó
- Mozaik – Kis Könyves Éj – vendég: Molnár Tímea
- Nem maradt el a dráma ezúttal sem 😱😮💨
- Valóságos roham indult az ingatlanokért 😱🏠
- 🔥 Micsoda meccs volt! 1-1! Szombaton Miskolcon eldől, hogy bejut-e a döntőbe a Sopron Basket🏀 Forrás: Sopron Basket
- Győr és Szombathely indulási ponttal, egészen Sopronig szállítják a fesztiválozókat 🎉🚌
- Hajszálon múlott a tragédia 😱🚁
- A legjobbak is hibáznak☝🏻 Nagy kaland…🤷🏼♂️ #nostressdriveautosiskola #Sopron #tanulóvezető #fyou @asap.ricsyy
- @magyarpeterofficial – the MAN #tisza #magyarpeter #aradatisza #sopron #core
- Csak beülsz egy előadásra… és Olaszországban találod magad 🇮🇹✨ Anconai szerelmesek a Soproni Petőfi Színházban! Jegyvásárláshoz link a bioban! #színház #sopron #magyartiktok #theatretok #nekedbeszeretnémlátni
- tanulok vlogolni #cinematic #fy #sopron #lame #vlog
- Házigazdánk, @kristofkovacs___ felfedezte a SopronFest fő zenei helyszínét a Lőverekben! Itt láthatod majd a The Prodigy-t, Azahriah-t, Dzsúdlót, a Kruder & Dorfmeistert, a Halott Pénzt, Beton.Hofit, Pogány Indulót, a Carson Comát, és még sok sok kedvencedet! Itt tali július 2-3-4-én! Program és jegyek itt 👉 https://sopronfest.hu/ #sopronfest #mindenüttjódelegjobbsopron #sopron
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MACSKAHERE szaporítás: Így lesznek gyönyörű növényeid INGYEN!
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
