Sopron.info.hu

Szünet nélkül utazunk

  2008 okt 17 / #sport

Szünet nélkül utazunkKét idegenbeli Euroliga mérkõzés között szombaton a fõvárosba látogatunk, ahol a BEAC lesz az ellenfelünk a Bogdánffy utcában. Székely Norbert vezetõedzõnket kérdeztük a rigai gyõzelemrõl, illetve, mit vár a szombati bajnokin csapatától.

– Miben billent a mérleg nyelve a rigai összecsapáson a mi javunkra?

– Elsõsorban az, hogy nagyon jól védekeztünk bizonyos támadó formációik ellen. Ugyan 71 pontot kaptunk, de mindezt egy gyors mérkõzésen, ahol 90 támadást vezettünk mi, és 86-ot a hazaiak! Döntõ volt, hogy mi gyorsabban reagáltunk a változtatásaikra, mint õk a mieinkre, köszönhetõen alapos felkészülésünknek. Felhasználtuk tavalyi tapasztalatainkat, és egyik felkészülési mérkõzésüket is részletesen kielemeztük. Meg kell említenem még az egységes csapatjátékunkat is. Sokan kivették a részüket a pontszerzésbõl, és a 29 percnyi alacsony szerkezetû felállás ellenére is 42 lepattanót szedtünk!

– A harmadik negyed végére elfogyott a tetemes elõnyünk, ráadásul Jeca is kipontozódott. Mégis visszavertük a rigai próbálkozásokat.

– Majdnem az egész mérkõzésen szoros emberfogással letámadtuk õket. A negyedik negyed elején azonban változtattunk egy kicsit, átálltunk zónára, ami ellen nem tudtak ugyanolyan ritmusban támadni. Több dobásuk is kimaradt, mi pedig nem faultoltunk, így a vége elõtt ismét visszaálltunk a bevált letámadásos védekezésre, és kisebb faultokkal szét tudtuk tördelni a játékuk.

– A center posztot leszámítva nem sok személyi hibánk volt. Ennyire pontosan, tisztán mûködött a védekezésünk?

– Igen, a kisemberek kifejezetten precízen és tisztán védekeztek. Nagy sebességre, gyors támadásokra kényszerítettük a hazaiak játékosait, akiknek így gyors döntéseket kellett hozniuk, mely több hibát szült a részükrõl.


– A mérkõzés végén szó szerint állva hagytuk a Rigát. Ezek szerint ennyivel jobban bírtuk erõvel is?

– Erõnlétileg is feléjük nõttünk, de ez a mérkõzés inkább szólt mentális dolgokról, mint fizikaiakról. Mindig tudtuk a következõ lépést, mely a gyõzelemhez kellett.

– Mostantól az Euroliga mérkõzések között a magyar bajnokikra is készülnünk kell. Mennyiben módosítja ez a felkészülésünket, mit lehet elvárni a csapattól a papírforma szerint olyan kötelezõen hozandó mérkõzéseken, mint például a szombati BEAC elleni?

– Gondolnunk kell arra, hogy mit, mennyire súlyozunk. Így jelen esetben a Velence elleni mérkõzés a fontosabb, arra készülünk, de egy ilyen csapatnak, mint a mienk, különösebb készülés nélkül is hoznia kell az ilyen kötelezõnek számító mérkõzésket, mint például a BEAC elleni is. Természetesen nagy terhelésnek vannak kitéve a játékosok a heti két mérkõzéssel, a sok utazással, de ez nem új dolog számukra. Azért játszanak ebben a csapatban, mert alkalmasak erre a feladatra.

Kisbuszok Velencébe!

A jövõ szerdai velencei Euroliga mérkõzésre szurkolóink kisbuszokat szerveznek! A jelentkezés határideje: 2008.október 20. 12 óra. Érdeklõdni az alábbi email címen lehet: zsolt_kovacs1@freemail.hu

wb-sopron.com