fi címkével jelölt bejegyzések

Katona József: Bánk Bán

Katona József: Bánk Bán című drámáját mutatja be a Soproni Petőfi Színház társulata március 12-én, szombaton este 7 órától. A Soproni Tavaszi Napok színházi rendezvényének főbb szerepeiben Nemcsák Károlyt és Koncz Gábort láthatjuk.

49746 / 5705 látogató

Nyolc nő

Nyolc nő címmel tartanak premier előadást 12-én, szombaton este 7 órától a Petőfi Színházban. Robert Thomas bűnügyi komédiájának főbb szerepeiben Pásztor Erzsit, Bencze Ilonát, Keresztes Ildikót és Nyírő Beát láthatja a közönség. A darabot Böhm György rendezte.

28584 / 3569 látogató

Nem tudok élni nélküled

Az idén 40 éves Apostol együttes slágereivel és közreműködésével lesz látható a Soproni Petőfi Színházban szeptemberben bemutatott nagysikerű darab, a Nem tudok élni nélküled című musical, 11-én szombaton az MKB Musical Aréna óriási színpadán. Az előadás 19 órakor kezdődik.

31616 / 3820 látogató

Szerelem, szerelem, szerelem…

Szerelem, szerelem, szerelem… címmel a világhírű Markó Iván társulata, a Magyar Fesztivál Balett estjét láthatja a közönség 20-án, szerdán 19 órától a Petőfi Színházban. Az előadás Bach: Angyalok üdvözlete, Bregovic: Menyegző, valamint Ravel: Bolero című műveiből készült. Koreográfus: Markó Iván.

16896 / 2737 látogató

Könnyű erkölcsök

Október 2-án, szombaton 19.30-tól mutatja be a Soproni Petőfi Színház Nino Manfredi és Nino Marinó kétszereplős darabját, a Könnyű erkölcsök című komédiát, Gregor Bernadett és Koncz Gábor előadásában.

20014 / 3154 látogató

Nem tudok élni nélküled

A 40 éves Apostol együttes slágereivel és közreműködésével mutatják be a Soproni Petőfi Színházban szeptember 25-én, szombaton este 7 órai kezdettel a Nem tudok élni nélküled című musicalt, Mikó Istvánt és Egri Márta főszereplésével. A kétrészes előadást másnap, vasárnap este ugyancsak 19 órai kezdettel a Jászai bérlet tulajdonosai tekinthetik meg.

13469 / 2713 látogató

Nebáncsvirág

Hervé népszerű operettjét, a Nebáncsvirágot nézheti meg a közönség bérletszünetes előadásban március 27-én, szombaton 19 órától a Petőfi Színházban.

A 3 felvonásos vígjáték főbb szerepeiben Teremi Trixit, Fésüs Nellyt, Török Tivadart, valamint Kiss Zoltán láthatjuk.

10574 / 2344 látogató

Nőnap

Nőnap alkalmából 2 felvonásos operett gálával kedveskedik a hölgyeknek a Pro Kultúra! A március 6-i, szombati eseményen a Petőfi Színház színpadán olyan, a műfajban kiemelkedőt alkotó előadók lépnek fel, mint Kállay Bori, Jankovits József, Farkas Bálint, Vásári Mónika, Bozsó József, valamint az Operettszív Tánckar.

Az előadást Bozsó József szerkesztette és rendezte. Kezdési időpont: 19 óra.

13507 / 2727 látogató