gyes címkével jelölt bejegyzések

Valenciába igazol a Sopron csapatkapitánya

Honti Kata, a magyar bajnok MKB-Euroleasing Sopron válogatott kosárlabdázója ősztől Spanyolországban folytatja pályafutását. Continue reading

54344 / 4452 látogató

Örömjáték: 52 pont a cserepadról

Darian Townes egy bődületes blokkal mutatkozott be Langfordnak, ám a következő vendégtámadásból triplával a center szerzett vezetést a Debrecennek. David Brooks egy kosár plusz büntetős játékkal egyenlített, Halmai büntetőivel pedig már hazai oldalon volt az előny. Rosszul dobott kezdetben mindkét csapat, a vendégeken érződött: még nem igazán állt össze a játékuk, a mi pedig kapkodtunk.

Continue reading

18668 / 2966 látogató

Felkészülés fiatalokkal, válogatottak és légiósok nélkül

Tegnap este megkezdte csapatunk – illetve nagyjából a fél csapat – a felkészülést a 2010-2011-es évadra. Öt játékosunk -akik közül jelen pillanatban három kiléte ismert – “igazoltan” van távol, és időnként az utánpótlás csapatból csatlakozik néhány játékos a “nagyokhoz”

Continue reading

16481 / 2780 látogató

Válogatottunk két játékosunk részvételével verte a grúzokat

Remek mérkőzésen verte férfi kosárlabda válogatottunk Szombathelyen a honosított amerikaiakkal, valamint két jelentős NBA-tapasztalattal is rendelkező játékossal felálló grúz nemzeti csapatot.

Continue reading

18887 / 2975 látogató

Két napos túrán csapatunk

Szerdán 18 órától Baján, csütörtökön 19.30-tól pedig a Vasas-Csata otthonában lép pályára csapatunk bajnoki mérkőzésen, melyeken Székely Norbert védekezésben vár előre lépést együttesünktől. Continue reading

17704 / 2810 látogató