Kerekesszékes kosárlabda: csak soproni győzelmek születtek

Vasárnap ismét Sopron adott otthont a kerekesszékes kosárlabda bajnokságnak, háromból három hazai győzelem született.

kerekeskosar

Az első mérkőzésen a Soproni Tigrisek és a Soproni Sólymok néztek farkasszemet egymással. A papírformának megfelelően a Tigrisek voltak fölényben, bár az eddigiekhez képest sokkal jobban tartotta magát a Sólymok csapata. A hazai rangadót a Tigrisek 47-31-re nyerték meg.

A második mérkőzésen a Soproni Sólymok ismét kigördültek a pályára, ellenfelük a tavalyi bajnok Törekvés SE volt. Az esélyesebb fővárosiak nem tudtak elszakadni a hazaiaktól, akik folyamatosan visszazárkóztak, a félidőben 20-20 állt az eredményjelzőkön. A második félidőben extra megmozdulásokkal át is vették a vezetést a soproniak, végül 42-34-es győzelmet ünnepelhettek.

DSC_4945

A nap rangadóján a Törekvés és a Soproni Tigrisek is összemérték erejüket. Kiegyenlített mérkőzés indult el, sokáig nem tudott meglépni egyik fél sem. A harmadik negyedben azonban egyre magabiztosabbá vált a Tigrisek együttese, míg a budapestieknek már a jónak tűnő dobásai is sorra kimaradtak. A végére már biztossá vált a harmadik soproni diadal is, a végeredmény: 34-43.

A forduló végeredménye: 

1. Soproni Tigrisek: 2 győzelem

2. Soproni Sólymok: 1 győzelem, 1 vereség

3. Törekvés SE: 2 vereség

DSC_5011

 

 

 

 


Hot Jazz Band

A 25 éves Hot Jazz Band ad jótékonysági jubileumi koncertet 25-én, pénteken este 7 órától a Liszt-központban. A fellépés bevételét a zenekar és a szervezők a Soproni Tigrisek fiú kosárlabda utánpótlás csapatának ajánlják fel.

47238 / 5213 látogató