Sopron.info.hu

Tavasszal már Sopronban lesz hazai pályán az eddig fővárosi REAC

  2008 jan 24 / #lapszemle

forrás: nso.huA tavaszi idényben már Sopronban játssza hazai mérkőzéseit a REAC a labdarúgó NB I-ben. Ezt szerdán sajtótájékoztatón jelentették be. A szerződés értelmében ősztől a csapat már Soproni REAC néven szerepel.Az ügy meglehetősen érdekes, hiszen az ügylet egyik résztvevőjéről, a REAC-ról eddig úgy tudtuk, minden szállal kötődik Rákospalotához. A klub anyagi helyzete stabil volt, nagy költekezésekbe ugyan nem fogott, de ennek „megfelelően” mindig teljesítette vállalásait.

Ugyanez már nem mondható el a Sopron FC-ről: az elmúlt évek történései szinte rémtörténettel érnek fel. A többszöri tulajdonosváltásokhoz az edzőkeringő is hozzátartozott, volt olyan tréner, aki többször visszakerült a gárdához, de csak rövid időre.

A Nemzetközi Cselgáncs Szövetséget elnökként irányító Vízer László távozása azonban minden addiginál sötétebb hónapokat hozott a soproniak életébe. Az új olasz tulajdonosi kör anyagilag szinte menthetetlen helyzetbe hozta az együttest, a tartozások miatt az elmúkt hetekben szinte a teljes felnőtt keret távozott, vagy a klubcserét fontolgatta.

A REAC-nak azért kellett elköltöznie Rákospalotáról, mert a magyar szövetség (MLSZ) rendelkezése szerint január 1-től csak olyan stadionban játszhat, amely rendelkezik villanyvilágítással. Erre az MLSZ korábban kétszer, összesen két és féléves haladékot adott, de a Budai II László Stadionban a világítást azóta sem építették ki.

A MEGSZŰNÉS FENYEGETI AZ FC SOPRON LABDARÚGÓCSAPATÁT

Fodor Tamás polgármester arról számolt be, hogy pénteken emelkedhet jogerőre az FC Sopron licencének megvonása, amelyről a magyar szövetség január 4-én döntött arra hivatkozva, hogy a klubnak a játékosokkal, az MLSZ-szel és az APEH-hel szemben is van fennálló adóssága.

“Szinte lehetetlen, hogy változás álljon be az ügyben, hiszen nincs pénz a csapatot működtető gazdasági társaság számláján, ráadásul az APEH részéről inkasszó van érvényben, azaz minden pénz, ami a számlára kerül, azonnal az adóhatósághoz vándorol, amíg ki nem egyenlítődik a cég tartozása. Emellett a csapatot jogerősen kizárták az átigazolásból, illetve 3 pontot levontak tőle az MLSZ-szel szemben fennálló adósság miatt” – mondta Abdai Géza, Sopron sportért is felelős alpolgármestere.

“Múlt hétfőn 1 eurós vételi ajánlatot tettünk az olaszok által vezetett, többségi tulajdonnal rendelkező, londoni bejegyzésű cégnek. Az üzlet végül azért nem jött létre, mert az olaszok nem nyújtottak 300 ezer eurós banki garanciát a tartozások fedezésére. Márpedig a város csak így lett volna hajlandó átvenni a Sopron FC Kft. irányítását, mivel közpénzeket adósságrendezésre nem használhat” – mondta Fodor.

A sajtótájékoztató résztvevői szerint a licencüggyel kapcsolatban kevés esély van a fellebbezésre, hiszen az olasz tulajdonosok a múlt csütörtöki taggyűlésen sem jelentek meg, illetve Köteles Zsolt ügyvezető is rendre elérhetetlennek bizonyul.

Amennyiben pénteken jogerőre emelkedik a licencmegvonás, akkor az FC Sopront kizárják az élvonalból, így az MLSZ tájékoztatása szerint automatikusan a tabella utolsó, 16. helyére kerülne nulla ponttal. Azonban mivel a csapat lejátszotta mérkőzéseinek felét a Soproni Ligában, így a többi együttes a Sopron ellen szerzett pontokat megtarthatja. A tavaszi szezonban pedig a Sopron aktuális ellenfele mindig szabadnapos lenne és a mérkőzés három pontját 3-0-ás gólkülönbséggel megkapná.