Teszt a börtönben: Négyszáz forintért verhetetlen a rabok menzája

Régi vágyunk teljesült, amikor Sopronkőhidán börtönben ehettünk, bár egy pár illúzióval szegényebben tértünk haza. Kiderült, hogy a tisztek menzája mezei kifőzdének is használható, a rabok a celláikban esznek, magukra főznek, és legalább nyolc féle menüből választhatnak naponta.

A tisztek és a rabok általában ugyanazt eszik, csak a tiszteknek biztonsági okokból konyhásnénik főznek. Állítólag az egyetlen különbség, hogy a rabok nem fűszereznek olyan jól.

Rántott leves, chilis bab, máglyarakás – ez volt a menü a börtönmenzán, amikor elmentünk megnézni Sopronkőhidára Szentiványi Hajnalka fellépését , és úgy döntöttünk, a hosszú út végén bátrak leszünk, és mindenféle vendéglő helyett a börtönben ebédelünk.

Kicsit félve közelítettük meg a menzát, egyrészt azért, mert addigra átestünk az első fémdetektoros vizsgálaton, értékleadáson, és éreztük, tényleg börtönben vagyunk, tényleg rabokkal. Másrészt azért, mert késtünk egy pár percet – na jó legalább negyed órát – az előre megbeszéltekhez képest, és a börtön részéről azt az ukázt kaptuk, hogy 13:28-ra érkezzünk meg, különben volt ebéd, nincs ebéd, a konyhások fél kettőkor hazamennek. Nem kukoricáznak, ez nem az a hely.

Ezt adják a börtönben!

Nagyjából 13:25-kor már az ebédlőn át suhantunk az ételkiadó ablakhoz, ahol szinte kérdés nélkül kaptuk a három fogásos, all inclusive 400 forintos menüt. Ketten ugyanazzal az ócska trükkel próbálkoztak, hogy vegetáriánusok, úgyhogy a chilis bab nem biztos, hogy az ő fogásuk, de erre a kíméletlen: „Nincs ebben sok hús” választ kapták. Bazi nagy görög lagzi, ugye csak élőben. Tényleg nem viccelnek.

A rántott leves a kömény- és a tojásleves között foglalt helyet félúton, jellemzője, hogy iszonyú zsíros és nincs benne semmi. Kaptunk viszont hozzá krutont, vagyis univerzális levesbetétet, valamint reszelt sajtot. Ezeken kívül 1-2 szelet kenyérrel el is fogyott az egész.

Mit esznek a rabok?

A raboknak az a része, akiket konyhamunkára küldtek, készíti el a többieknek az ételeket egy szakács segítségével, igaz ők művezetőnek hívják. A művezető fűszerez, kóstol, és végzi el a precízebb konyhai műveleteket. Sopronkőhidán nyolcféle menü van attól függően, hogy a fogvatartott eszik-e húst, érzékeny-e valamilyen összetevője, fogyó- vagy hízókúrázik-e, illetve, hogy milyen a vallása. És nem arról van szó, hogy a vegetáriánusok megkapják a húsevők menüjének a köretét. Olyannyira odafigyelnek, hogy azzal a késsel, amivel zöldséget vágnak, nem vágnak húst, illetve a különféle vallási tiltásoknak megfelelő figyelmet szentelnek az alapanyagok kezelésének..

„Amikor egy terhes asszony megjelent a börtön bejáratánál, és egy ételhordó társaságában boldogan távozott, akkor arra gondoltam, itt akár én is jóllakhatok. Az étkezőnek azonban iskolai menza szaga volt fertőtlenítővel vegyítve, de még hittem.

Hittem, hogy a leves – rántott – nem kézmeleg és zsírízű, hogy kaphatok húsmentes főételt, és a desszertben sem lesz alma. De ráfáztam, mint az újévi malac. A levesem, hogy ne bukjak le a konyhás nénik előtt, fotósunk tányérjába öntöttem, aki mit sem sejtve kanalazta be a mamut adagot. Mikor beadtam a koszos, félig teli edényt az ablakon, rám nézett a szakács és csak ennyit mondott: nem jó napon jöttek, sajnálom” – panaszkodott az, aki úgy megy menzára, hogy se húst, se almát nem eszik. Szóval négy emberből végül csak kettő lakott jól, de ez van, ez börtön.

A főétel, a chilis bab a legmélyebb emléket azzal hagyta, hogy óriási adag volt. Ízre, állagra, mindenre a teljesen átlagos, kifőzdékben megszokott minőséget kaptuk, csupán néhány olyan aprósággal találkoztunk, amik nem szokványosak chilis babnál, de a 400 forintot és a börtönt emlegetve ezeken is túlléptünk egy legyintéssel. „A chilis bab sűrű volt, az olajosbarna massza monotóniáját kukoricaszemek oldották.

Elfogyasztása közben két ízben haraptam szilárd tárgyra, a másodikat csontszilánkként sikerült beazonosítanom. Úgy éreztem kedves gesztus a konyháshölgyek felé, ha az egészet bekanalazom, ezzel kompenzáltam finnyás kollegáim viselkedését is, akik inkább csak piszkálgatták a menüt” – emlékezett vissza operatőrünk, aki úriember módjára igyekezett kompenzálni a korábbi égésünket a vega menüvel.

A csontdarabkán kívül érdekesség volt még, hogy se nem marha, se nem disznó, hanem csirkehúsból készítették az ételt, ráadásul nem daráltból, hanem felkockázottból. De hát ezek ugye apróságok. Tudják: 400 forint, börtön, és bent vannak, még akkor is, ha a tisztek szárnyában.

Már a chilis babnál borulni látszottak az átlagos éttermi élmények, miszerint egy jó levessel iszonyúan bekezdenek, egy közepes főétellel folytatják, aztán desszertet már sokan nem is kérnek. Persze a rántott levesnél nem nehéz jobbnak lenni, de a lényeg, hogy a chilis bab felfelé ívelő tendenciát mutatott.

Mennyit esznek a rabok?

A rabok napi energiabevitelét törvény szabályozza, aszerint, hogy milyen munkát végeznek a börtönben, mennyi idősek, hízniuk, vagy fogyniuk kell éppen. Lényeg, hogy az a napi átlag 500 kalória felesleg,  ami a magyar étkezési szokásokra jellemző megvan a börtönétrendben is.

Nem tévedtünk. A desszert meghozta a nem várt áttörést. Ennyire jó máglyarakást talán még nem is ettünk, de még csak olyat sem, ami mondjuk nagyon megközelítette volna a sopronkőhidait. Persze az ár/minőség arányszámot végig észben tartva. Egész egyszerűen maga volt a tökély. Nagyon jól eltalált ízek, semmi bosszantó almamag, vagy héjdarab, kellemes állagú hab, jó nagy adag. Egyáltalán nem viccelnek.

„A máglyarakás volt a legjobb, gyümölcsben gazdag és bőséges volt, bár a tészta inkább ragacsos volt, mint omlós. Ízlett, de a bab után már csak a felét sikerült leerőltetnem” – árnyalt a desszertről kialakított képen operatőrünk.

Az ebéd iszonyú laktató volt, órákig súlyosan tele voltunk utána, köszönhetően leginkább a hatalmas chilis bab adagnak, és a szintén nem kicsi és fantasztikus máglyarakásnak. A Sopronkőhidai Fegyház és Börtön tiszti menzáját mindenkinek csak ajánlani tudjuk, de figyelem, csak a börtön által hitelesített ételhordókat lehet bevinni.

velvet.hu