Újabb mérföldkőhöz érkezett hétfőn az, hogy támogatókat szerezzen a Soproni Városvezetés ahhoz, hogy társadalmilag szélesebb körben toborozzon támogatókat a Fertő tó projekthez, amire egyébként nem is tudjuk miért van szükség, hiszen információink szerint a beruházás már javában a kivitelezés küszöbén áll és gyakorlatilag az ilyen jellegű bemutatóknak nem igazán most van már itt az ideje, hacsak nem valami politikai marketingfogás áll a háttérben.
látványterv / cyberpress.hu archívum
Sajnos elsőkézből nem tudunk beszámolni az eseményről, hiszen portálunk úgy tűnik továbbra is azon a listán szerepel a Városvezetés szemében amely a nem kívánatos személyek gyűjtőhelye, így csupán arra tudunk támaszkodni, amit az egy egyik sportvezető osztott meg velünk az eseménnyel kapcsolatban.
“Valaki úgy döntött, hogy ennek a bemutatónak most van itt az ideje, így több mint negyven helyi sportklub vezetőjét hívták meg a Városháza dísztermébe, hogy bemutassák a Fertő tóra tervezett beruházás látványterveit illetve az ahhoz szorosan kapcsolódó sportolási lehetőségek tárházát, amelyek használata elérhető lesz a helyi sportszervezetek számára is. A bemutatón elhangzott, hogy a Fertő-partot használó sportegyesületek kérései alapján kerültek kialakításra a sportolási lehetőségeket biztosító létesítmények, amelyeknek célja, hogy egy valódi közösségi szemléletű sport és szabadidőközpont jöjjön létre a Fertő-parton, ami mind a négy évszakban használható lesz. Az alapos és minden egyébre is kiterjedő, képi illusztrációkkal gazdagon tarkított bemutató után a sportvezetők aláírhattak egy támogatói nyilatkozatot is, ami csatlakozik ahhoz az aláírási hullámhoz, ami az ügyben promóciós jelleggel mostanában zajlik.” – áll a rövid és lényegretörő beszámolóban.
Kapcsolódó írások a támogatások körében:
A Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa is támogatja a Fertő projektet
A Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa, mint a magyar állam által megbízott világörökségi gondnokság, az elmúlt napokban a Fertő-tó fejlesztéséről szóló vita kapcsán az alábbi sajtóközleményt juttatta el portálunknak. Az Ivanics Ferenc elnök kézjegyével ellátott nyolcpontos közlemény összefoglalva arról szól, hogy a Fertő-tó magyarországi szakaszára tervezett illetve megvalósítás előtt álló beruházást a Tanács támogatja.
A Fertő part polgármesterei közös nyilatkozatban állnak ki a projekt mellett!
Egységesen kiállnak a Fertő part magyarországi strandszakaszának a fejlesztése mellett az érintett települések polgármesterei, akik közös nyilatkozatot is kiadtak a témában. A cyberpress.hu természetesen változtatás nélkül közli a nyilatkozatot, amit Sopron, Fertőd, Fertőrákos, Hidegség, Fertőhomok, Fertőszéplak, Fertőboz, Sarród és Hegykő polgármestere látott el kézjegyével.
- Mivel a kert rendkívül bájos és nyugodt ide bárki bátran kiülhet reggelizni, ebédelni 🥰👇
- Teljes fordulót rendeztek hétvégén a vármegyei II. és III. osztályban is ⚽ Íme az összes eredmény és góllövő, valamint a…
- Az idén megalakulásának 25. évfordulóját ünneplő Big Mouse Band, Magyarország egyetlen operett kiszenekara. A legvidámab…
- Vasárnapi muzsika a Magyar Zene Házában 🎶 Dvořák méltán népszerű A-dúr zongoraötösével varázsolta el a közönséget a So…
- Te mennyit tudtál? 🤔👇
- 📍Hungary, Sopron Sopron Monastery Hotel
- Ha olcsóbban szeretnéd kihozni az idei karácsonyt, szerintem ugorj be az INTERSPAR-ba 👀 Lego, Bing nyuszi, Nerf, Monopoly, medencék és rengeteg más akciós cucc volt #sopron #spar
- Időutazás a soproni Széchenyi téren! #időutazás #sopron #sopronmedia
- ✨️Az egész szervrendszerre ható oxigenizációs terápia! ✨️csak 30perc! ◇Diaber Szolgáltatóház Sopron 📞30-752 4115 #regeneráció #oxigenizáció #vérnyomásnormalizáló #keringésjavító #keringésjavító
- #sopron #eventgarden #eskuvo #itsboy #f
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- LIGETI ZSÁLYA: A szárazságtűrő kedvenc, amit a méhek is imádnak
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
