Sopron.info.hu

Továbbra is érvényben marad a határzár!

Továbbra is érvényben marad az a korábbi rendelkezés, amely Magyarország határaira vonatkozik, így bár 2020. október 01-el hatályát veszti a korábbi “határzár rendelet”, az minden bizonnyal meghosszabbításra kerül, amit hamarosan hivatalos formába is öntenek. Természetesen kivételek továbbra is lesznek, így várhatóan a jelenlegi rendelkezések maradnak érvényben.

 

ILLUSZTRÁCIÓ / fotó: archívum / police.hu

 

Ezeket az információkat  támasztja alá az, hogy Szijjártó Péter az ATV határzár meghosszabbítására vonatkozó kérdésére azt válaszolta hogy :

 

A határainkon a belépésekre vonatkozó korlátozó intézkedések fennmaradnak, tekintettel arra, hogy a vírus utánpótlását el kívánjuk vágni.

 

A külügyminiszter egyértelművé tette az ATV kérdésére azt is, hogy  a visegrádi országok polgárai számára továbbra is élnek a könnyítések. Mint azt kifejtette, a Visegrádi 4-ek bizonyos szempontból azért jelentenek kivételt mert a világjárvány eddigi kezelése során mi a legszorosabban a visegrádi országokban működtünk együtt. Tehát a világ országai közül a legjobb információkkal róluk rendelkezünk, így pontosan tudjuk hogy náluk milyen a helyzet, mit tesznek, a kormányzati intézkedéseiknek pedig mik a hatásai. Így természetes, hogy a visegrádi országokra más, egy kicsivel talán enyhébb szabályozás vonatkoznak.

Mint az jeleztük, meglátásunk szerint a határzár rendelet nagy valószínűséggel úgy marad érvényben, ahogy jelenleg is van, tehát Sopronban és térségében az ingázóknak továbbra sem kell aggódniuk a közlekedésnek ebben a tekintetében.

 

 

Cikkünk az ATV.hu bővebb bejegyzése nyomán készült. 

 

 


Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára

további részletek

Bloggerek napja – Blog Action Day

további részletek

A cél a győzelem volt (MEFOB)

további részletek

Jön a KOTON Sopronba!

további részletek