Utolsó háborús nyomok egy soproni házon

Egy most épült szép új házat meg lehet csodálni, de az nem mesél semmiről, nincs még története. Sopronban a Győri út 8.szám alatti ház azonban igazi titkokat rejteget. Ez  a város utolsó háborús nyomokat viselő háza. Falán szovjet géppisztoly és géppuska sorozatok az ablakok körül. Legalább 72 éve nem renoválták.Itt lakott Kiss József, aki 95 éves korában, ezelőtt három éve halt meg. Tőle tudjuk, hogy valamikor ez az épület volt az elődje a mostani Gyógyközpontnak, ami pontosan vele szemben húzódik. 1945. április 1-én törtek be Sopronba a szovjet csapatok. A Győri úton jöttek a tankok és az azokat kísérő gyalogosok, ellenállókra lettek figyelmesek a 8-as számú háznál. Pontosan nem tudjuk, hogy magyar vagy német katonák védték-e még a várost utolsó erejüket megfeszítve, de ebben az épületben biztosan elrejtőztek néhányan, és rálőttek az ablakokból a lassan befelé lopakodó T-34-esekre. A ruszkik gyorsan végezhettek velük, mert 50-60 belövésnél többet nem számlálhatunk meg  a ház falán.

Érdekes hogy a valamikori ispotály épületéhez istálló is csatlakozott. Itt tartották a régi kórházat ellátó lovakat, ma is megtekinthető  az a fahíd a házak padlásán, amelyről a szénát dobták le az állatoknak. Az igavonókkal a kórház élelmiszer ellátásáról gondoskodtak, de a holtakat is lovaskocsikon vitték ki a temetőbe. Kiss József maga is valami hasonló gondnoki munkát végzett nyugdíjas évei előtt, mert ő volt az utolsó triciklisek egyike. Naponta többször is felhajtott az Alsó-Lövérekbe a járgányával a Nyugdíjas Pedagógus Othhonba. Káposztát, krumplit, zöldséget, húsokat és mi egymást szállított oda. Maga is megjárta a második világháború poklát, de állítólag sikerült megszöknie az orosz fogságból. Hogy miként történhetett meg, hogy ez az egyetlen ház Sopronban, amely 72 év óta még mindig magán viseli a második világháború borzalmait, pontosan nem tudni. Az épület már régen renoválásra szorulna, de talán most már így kéne hagyni. Emlékeztetőül az új generációknak, hogy itt a második világháború napjaiban utcai harcok folytak. A történelem még mindig visszaint a szürke falakról. Int és emlékeztet, soha nem szabad elfelejteni az apokalipszis szörnyűségeit, tízmilliók halálát. Az utolsó épület emlékhely, a golyók ütötte nyomok valósak és az ujját is bele dughatja az ember, felmérheti milyen mélyre hatoltak be a géppuskák és kalasnyikovok lövedékei. Minden más háborús történetet és emléket már csak a földben fekvő töltényhüvelyek ezrei, az erdők bombatölcsérei, az időnként építkezésekkor elő kerülő tömegsírok csontvázai őriznek. No meg a könyvek, visszaemlékezések és a korabeli fényképek. Hagyjuk meg ezt az utolsó házat az emlékezetnek!