Egy most épült szép új házat meg lehet csodálni, de az nem mesél semmiről, nincs még története. Sopronban a Győri út 8.szám alatti ház azonban igazi titkokat rejteget. Ez a város utolsó háborús nyomokat viselő háza. Falán szovjet géppisztoly és géppuska sorozatok az ablakok körül. Legalább 72 éve nem renoválták.Itt lakott Kiss József, aki 95 éves korában, ezelőtt három éve halt meg. Tőle tudjuk, hogy valamikor ez az épület volt az elődje a mostani Gyógyközpontnak, ami pontosan vele szemben húzódik. 1945. április 1-én törtek be Sopronba a szovjet csapatok. A Győri úton jöttek a tankok és az azokat kísérő gyalogosok, ellenállókra lettek figyelmesek a 8-as számú háznál. Pontosan nem tudjuk, hogy magyar vagy német katonák védték-e még a várost utolsó erejüket megfeszítve, de ebben az épületben biztosan elrejtőztek néhányan, és rálőttek az ablakokból a lassan befelé lopakodó T-34-esekre. A ruszkik gyorsan végezhettek velük, mert 50-60 belövésnél többet nem számlálhatunk meg a ház falán.
Érdekes hogy a valamikori ispotály épületéhez istálló is csatlakozott. Itt tartották a régi kórházat ellátó lovakat, ma is megtekinthető az a fahíd a házak padlásán, amelyről a szénát dobták le az állatoknak. Az igavonókkal a kórház élelmiszer ellátásáról gondoskodtak, de a holtakat is lovaskocsikon vitték ki a temetőbe. Kiss József maga is valami hasonló gondnoki munkát végzett nyugdíjas évei előtt, mert ő volt az utolsó triciklisek egyike. Naponta többször is felhajtott az Alsó-Lövérekbe a járgányával a Nyugdíjas Pedagógus Othhonba. Káposztát, krumplit, zöldséget, húsokat és mi egymást szállított oda. Maga is megjárta a második világháború poklát, de állítólag sikerült megszöknie az orosz fogságból. Hogy miként történhetett meg, hogy ez az egyetlen ház Sopronban, amely 72 év óta még mindig magán viseli a második világháború borzalmait, pontosan nem tudni. Az épület már régen renoválásra szorulna, de talán most már így kéne hagyni. Emlékeztetőül az új generációknak, hogy itt a második világháború napjaiban utcai harcok folytak. A történelem még mindig visszaint a szürke falakról. Int és emlékeztet, soha nem szabad elfelejteni az apokalipszis szörnyűségeit, tízmilliók halálát. Az utolsó épület emlékhely, a golyók ütötte nyomok valósak és az ujját is bele dughatja az ember, felmérheti milyen mélyre hatoltak be a géppuskák és kalasnyikovok lövedékei. Minden más háborús történetet és emléket már csak a földben fekvő töltényhüvelyek ezrei, az erdők bombatölcsérei, az időnként építkezésekkor elő kerülő tömegsírok csontvázai őriznek. No meg a könyvek, visszaemlékezések és a korabeli fényképek. Hagyjuk meg ezt az utolsó házat az emlékezetnek!
- A szakember az ETO-nál dolgozott Róth Kálmánnal és Danyi Gáborral is 🖤😢
- Jótékonysági misszió – dallamokkal a gyógyulásért 🎻🏥 Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas, Pro Caritate-díjjal kitüntetett é…
- Hajmeresztő videót osztottak meg az esetről 🚑❗🎥
- 🐢Váratlan látogató érkezett a Hermann Alice Óvodába A teknőst az óvoda udvarán vették észre az intézmény dolgozói, a sz…
- Napos és felhős lesz az ég szerdán, esőtől nem kell tartani 😎☁️ Részletek ➡️
- tanulok vlogolni #cinematic #fy #sopron #lame #vlog
- Házigazdánk, @kristofkovacs___ felfedezte a SopronFest fő zenei helyszínét a Lőverekben! Itt láthatod majd a The Prodigy-t, Azahriah-t, Dzsúdlót, a Kruder & Dorfmeistert, a Halott Pénzt, Beton.Hofit, Pogány Indulót, a Carson Comát, és még sok sok kedvencedet! Itt tali július 2-3-4-én! Program és jegyek itt 👉 https://sopronfest.hu/ #sopronfest #mindenüttjódelegjobbsopron #sopron
- ▶️ Megkezdődött a Csengery utca felújítása! #Sopron
- #sopron #neurorehab #nemallokmegacelig
- 🤝🏻Bekeretezett emlékképpel köszönte meg egy férfi két hős rendőrnek, hogy megmentették az életét Sopronban🚔Egy darázscsípés miatt allergiás sokkot kapott a férfi, a kutyája a kocsiban rekedt és kapálózás közben kapcsolgatta a fényszórót😮Ezt vette észre két rendőr, akik beadták az ellenszert a férfinek‼️Azóta egyre népszerűbb az állat, már az eledelét is finanszírozza egy országos hálózat…👀 #foryou #fyp #nekedbelegyen #hungary #news
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- MIYAWAKI mini erdő: Ültess saját, önfenntartó erdőt a kertedbe! 🌳✨
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Jön a KOTON Sopronba!
