Sopronban, de talán a térségben élőknek sem kell bemutatni Simon Zoltánt, akinek politikusi pályafutásából szemezgetve felidézhető, hogy 2014-től Sopron város önkormányzatának külsős bizottsági tagjaként, 2019-től 2024-ig a Demokratikus Koalíció által delegált soproni képviselőként tevékenykedett, nem mellesleg pedig 2019-től a Demokratikus Koalíció helyi vezetője. Ezek persze a száraz adatok, de aki figyelemmel kiséri a helyi politikai szereplők közéleti tevékenységét az tudja, hogy Simon Zoltán több olyan helyi ügyet is felkarolt vagy éppen reflektorfénybe helyezett, amelyek végül megoldásra kerültek. Most egy újabb kihívás elé áll, hiszen bejelentette, hogy Győr-Moson-Sopron megye 4-es számú választókörzetének a Demokratikus Koalíció által delegált országgyűlési képviselőjelöltje lesz.
Programjának főbb pontjai között szerepel, az élhető város és vidék megteremtése, amelyek közül kifejezetten soproni célkitűzése, hogy a külvárosi részek összelegyenek kapcsolva a belvárossal, valamint ehhez kapcsolódóan egy reform végrehajtása a busz, a kerékpáros és a gyalogos közlekedésben. Kidolgozásra és megvalósításra váró feladat meglátása szerint egy jól működő szociális bérlakásprogram kialakítása, illetve a közbiztonság növelése is. Véleménye szerint lehetővé kell tenni a gyorsabb, gördülékenyebb, könnyebb határátkelést, amely a térségben élő ingázók számára jelentene plusz megtakarított időt.
Programja szerint fel kell térképezni az üresen álló középületeket, és széleskörű lakossági igényfelmérés alapján újra kell hasznosítani azokat. El kell indítani és felül kell vizsgálni a környezetvédelmi projekteket. Felül kell vizsgálni a Fertő tavat tönkretevő gigaberuházást, meg kell kezdeni a tópart mielőbbi rekonstrukcióját, a strand kialakítását és környezetének természetbarát felújítását!
Ezek persze csak szemelvények célkitűzéseiből, aki bővebben tájékozódna Simon Zoltán képviselőjelölt terveiről, annak javasoljuk a közéleti közösségi oldalát felkeresni!
Forrás: cyberpress.hu
- Mindenki ezt találgatja: hol lesz A mi kis falunk új Pajkaszege? 🌄🏘️🌾
- Ma is tart még a Soproni Borünnep, 20 órakor a Hooligans zenél majd 🎤🎸🎶 Még több fotó a vasárnapi hangulatról itt 👉…
- Sopron szombat este – Soproni Borünnep! 🍷✨ Ma is jó programokkal várnak ránk!
- Portálunknak nyilatkozott az Exatlon sztárja ⭐💪
- A tünetek pokoli kínokat okozhatnak, de van tuti megoldás? Cikkünkből kiderül 👉 https://buff.ly/JjNbena
- #hongrie🇭🇺 #budapest #pécs #debrecen #sopron
- Rax 🏔️ Soprontól 1,5 óra alatt lehet eljutni ide. A túra a Preiner Gscheid parkolóból indul és 1050 méteres szintemelkedést kell leküzdeni a Heukuppe 2007 méteres csúcsáig. Annak, aki nem szokott túrázni, vagy kisgyerekekkel szeretne feljutni a fennsíkra: Hirschwang településről indul felvonó, amellyel 8 perc alatt lehet feljutni 1500 méteres magasságra. 💶Felnőtt jegy: 29,50€ 💶Gyermek jegy: 14,50€ #rax #heukuppe #alpen #alps #climbing
- Ezer köszönet, Sopron, fantasztikusak voltatok! ❤️🙏 #deltakoncert #deltazenekar
- #sopron
- Ünnepi nyitvatartás‼️🔥❤️ #győr #sopron #zalaegerszeg #parfüm #illat
- Így lesz idén is DÚS a kerted Végre megérkezett a jó idő Sopronba, így eljött az ideje a fásszárú évelők alapos visszavá…
- Régmúlt kirakata, Amélie módra
- Télen is kényelmesen!
- Így szaporítsd a macskamentát TŐOSZTÁSSAL#ritakertje A hatalmasra nőtt macskamenta visszanyírása után, a fagyok múltával…
- Boldog születésnapot! Rezső a Konok Úr holnap lesz 11 éves. Boldog születésnapot kiskutyám!! #ritakertje #rezső #puli
- ÖRÖM ÉS AGGODALOM: Mérföldkő és nehéz napok
- Osztrák azbesztes zúzottkő Sopronban: miért veszélyes, hogyan kerülhetett ide, és mikor szabadul fel?
- Pár nappal ezelőtt megosztottam veletek egy általam készített vadvirág koszorút.🌼🌸💮 Akkor még nem árultam el, kinek s…
- Mestereink: Villás Béla
- Akikre büszkék vagyunk – soproni kamupártok jelöltjei
- Mediterrano Étterem – Sopron
- Rendbontás a REAC-Győr meccs után
- 🏛️ Az ICOMOS-kitüntetésben és Építészeti Nívódíjban is részesült Múzeumnegyedben a múlt varázslata és a modernitás élmé…
- Megnyílt a Zsira és Lutzmannsburg közötti határátkelő az ingázók számára
- Szerda Este – A hét témája – vendég: Opra Annamária– 2025.06.11. – SopronTV
- Bloggerek napja – Blog Action Day
- A cél a győzelem volt (MEFOB)
- Mobilos jegyvásárlás a Volánbusz valamennyi járatán!
