Sopron.info.hu

Városi dzsungelharc

  2006 júl 11 / #helyi

A Volt Fesztivál után újabb buli indul a városban. A “Hogyan jussak el AbólBbe?” játék veszi kezdetét híreink szerint már holnaptól azaz július 12-től. Az önkormányzati útfelújítás és a Petőfi téri mélygarázsépítés közlekedési dzsungellé változtatja a várost.

A bécsi rendszerű, “menj egy kört a városban” közlekedést mára megszokta a város közlekedő fele. Az idegenek, ha elrontottak egy kanyart, hát mentek még egy kört a Várkerületen. Sokszor még én is, ha nem találtam parkolóhelyet. A holnaptól kialakuló forgalmi rendben viszont autós, biciklis, motoros legyen a talpán, aki meg tudja mondani, hogy melyik a legrövidebb út a város egyik végéből a másikba.

A legnagyobb változás, a Petőfi téren épülő mélygarázs miatt, a tér teljes használhatatlansága lesz. Emiatt megszűnik az ország legnagyobb körbejárása a Várkerület, Ógabona tér, Petőfi tér Széchenyi tér útvonalon. Erre biztosan nem lehet közlekedni járművel, de ahogy most kinéz, lassan már gyalog sem.

Nézzük sorba merre lehet majd autózni! A sárga felfestésekből már látszik a kialakuló új rend. A távolsági buszok a buszpályaudvarról a Spar körforgalom, Selmeci utca, Táncsics utca, Csatkai utca, Csengery út útvonalon hagyják el a várost. Ez akár így is maradhatna, mert a régi útvonal a legalább tehermentesülne. Az új útvonalon az első változás a Selmeci u. Táncsics utca kereszteződésében megváltozott elsőbbségadási rend. A Táncsics Mihály utca felől érkezőknek Stop tábla állja az útját. A tegnapi felfestés láttán már sokan blokkolásszerűne fékeztek, így előfordul, hogy a rendőr, kárszakértő, karosszériás hármasnak megfelelő mennyiségű munkát fog generálni ez a kereszteződés. Az optimista felem azért nem aggódik, mert a Kossuth Lajos utcai körforgalomból sem sokan jöttek ki átalakított karosszérával, pedig az is egy necces körforgalom.
Következő változás, hogy a Csengery utca, Csatkai utca kereszteződése végre lámpát kapott. Reményeim szerint, így jóval könnyebb lesz az átjutás ezen a kereszteződésen. A lámpát már régen megérdemelt volna ez a kereszteződés. Lila tuff a fehér gyolcson, hogy a Csatkai utcában félsávos útlezárást kell a gyanútlan sofőröknek kerülgetni. A városi nem hivatalos hírek, azaz pletykák szerint a városvezetés ide is körforgalmat szeretett volna, de idő hiányában ez nem fog megvalósulni. Rohamosan közeledik az önkormányzati választások napja.
A Várkerület lesz a legnagyobb dodzsempálya. A Mátyás kir. utca felől érkezők a bal oldali sávban csak balra a Széchenyi tér felé kanyarodhatnak a tér Liszt felőli oldalára. A Várkerület felé tovább haladók már kétirányú forgalommal találkoznak. A Magyar utca felől a Széchenyi tér felé szabad lesz a járás. A Várkerületen továbbhaladva a Magyar utcai kereszteződéstől már a Lackner Kristóf utcáig végig kétirányú lesz a forgalom. A szervizutak forgalmi iránya megmarad. Új gyalogátkelőt festettek fel a kisvárkerületi parkoló bejáratánál. Kis szépséghiba, hogy a gyalogosok a parkoló felőli oldalon a sövényben landolnak.

Én alapvetően optimista vagyok, mert bízom benne, hogy a mélygarázzsal a parkolás kivitelezhetőbbé válik. A rosszindulatú kismalacom pedig biztos benne, hogy ennek is évről évre emelni fogják az árát. A további parkolási zónákról szló röfögését már meg sem hallgatom! Ha így haladunk akkor, már csak biciklivel, motorral lesz érdemes bemenni a városba. De akkor kinek építik a mélygarázst? Lehet, hogy inkább bicikliutakat kellene kialakítani?