Sopron.info.hu

vasárnap volt

  2007 márc 08 / #sport

vasárnap voltMKB Euroleasing – Cegléd február 4. 1800 vasárnap Európai negyed döntőig jutott MKB Euroleasing női csapatunk nem tette le a lantot. A Magyar Kupa két hónapig még tart. Az ember azt gondolná, egy Cegléd csapata nem lehet akadály, egy zökkenőmentes mérkőzésnek örülhet majd a hazai közönség. Első negyed Branzova csapat kapitányt már öt perc múlva lecseréli az edzője, 10-9-es állásnál. Három pontos Rékától. A vendégek négyes játékosa szabálytalankodott Matovic ellen, ami kisebb nézeteltéréshez vezet a két játékos között. Erről az oldaláról még nem mutatkozott idegenlégiósunk. Időkéréssel hűti le a kedélyeket a vendég csapat edzője, aztán Réka egy jó büntetővel indítja az utolsó három percet.

MKB 017.jpgNorbi, fejét nemleges írányba mozgatja, amit Eördög Edit biztos nem látott, mert épp egy szép három pontost dobott. A lányok diktálva a tempót 25-12-re vezetnek. (5perc 10-9) (10perc 25-12) Második negyed Zsu helyett a ceglédi 7-es játékos vállát veregette meg Norbi, tök véletlen. Zsu három pontosa viszont nem volt a véletlenre bízva. Szép ziccereket látok, úgy gondolom, hogy a védekezéssel sincs nagy gond. A Ceglédet füttyökkel ‘bíztatja’ közönségünk, Matovic kosarát tapsolják a soproni lakosok. A lányoknak több, könnyű labdaszerzési lehetőségük akad. Kihasználva ezeket az alkalmakat, több, jó kosár születik.

Aki viszont nem hozza formáját, adott pillanatban, könyörületlenül váltja le a soproni edző. Ismét két pontot szerez Eördög és Zsu is betorpedózik egy újabb három pontost az ellenfél hálójába (5perc 40-16) (10perc 59-19) Harmadik negyed Három büntetővel jöhetnek a ceglédiek, egy kimarad, de az azt követő ziccer bemegy. Norbi felől egy csúnya szót vélek hallani – ami még megbocsátható – miután Zsu eladja a labdát. Szájról is tudok olvasni! Legalább is a csúnya szavak mennek, Norbi az életet szídja. Honti Kata dob közben, a Cegléd játszik és 65-30-ra hozzák fel hátrányukat, két büntetőt is dobhatnak. Réka jön le pihenni.

MKB 018.jpgKata félpályáról egyedül végig viszi a labdát, ismét egy bravúros kosarat szerezve csapatunknak. Castillo hasonló támadással szerez pontot csapatának. Norbi nyomda festéket nem tűrő szavakat ejt ki száján, ráadásul Castillonak címezve ezeket, nem hiszek a fülemnek! Castillo helyében én sem örültem volna sértő megjegyzésének. Ebből botrány kerekedik, technikait osztanak a bírók. Gondolom, Norbi elvárja játékosaitól a diszciplint, nem mutatott éppen jó példát… (5perc 67-34) (10perc 78-42) Negyedik negyed Szerencsémre, egyik fülem még mindig be van dugulva, fülsikító duda és kürtszó kíséri a meccset. Az ellenfél hetes játékosát kiállították a bírók, sportszerűtlen játéka miatt. A soproni kispad sem ússza meg, ők egy technikait írhatnak fel számlájukra.. Ivanova bicegve, könnyeivel küszködve tér le a pályáról. Zsu ismét szuper jó 3 pontost dob 95-48-as állásnál. Horváth dobja a 100. pontot, Cserny két jó büntető dobása után. A vendég csapatnál ketten is kipontozódtak. Figyelik a táblát, mikor lesz már ennek a meccsnek vége?! A Cegléd valószínű, hogy számolt a vereséggel, ami be is következett a Sopron ellen. Akciókkal, meglepetésekkel teli jó kis meccs volt a mai. (5perc 95-48) (10perc 112-55) Botrány tör ki Zsuzsesz