Sopron.info.hu

Végh Tibor: “Az először szkeptikus szurkolóink rúgták a harmadik gólunkat”

  2011 aug 26 / #sport

Így kell rajtolnia egy újonc csapatnak. A Soproni VSE-GYSEV-Goldschmidt hazai pályán kezdte a Ness Hungary NB II-es szezonját. A Sopron ellenfele a Veszprém FC volt, amely a feltöltés miatt maradhatott a második vonalban. Végh Tibor, vezetőedzővel beszélgettünk. A szakember örült, hogy csapata fejben nagyon ott volt a 90 perc során, szerinte csak ezért sikerült nyerniük.
– Fordulatos meccsen nyert csapata, milyen érzés volt megjárni kilencven perc alatt a poklot, majd a mennybe jutni?
– Újonc csapatként rajtoltunk. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk. A Veszprém senkit ne tévesszen meg. Sokkal jobb keretük lett, mint tavaly volt. Szerettük volna megnyerni ezt a mérkőzést. Fontos volt a jó rajt. Nem játszottunk rosszul, kiegyenlített játék volt. A Veszprém kétszer is kihasználta a védelmi megingásunkat, szép akciók végén szereztek gólokat. Nehéz lelki szituáció volt a kétgólos hátrány. Aminek külön örülök, hogy nem csak fizikailag, hanem szellemileg is frissek tudtunk maradni. Ez tette lehetővé, hogy fordítsunk és otthon tartsuk a három pontot.

– Jelentett plusz motivációt a több, mint 1000 néző?
– Számítottunk rá, hogyan sokan kijönnek a meccsre. Régi SVSE-pályán volt a találkozó, így valódi kis katlan alakult ki a pálya körül. A szurkolók az elején egy kicsit el voltak keseredve. A Szkeptikusságból lelkesedés lett a végére. Nagyon fontos volt, hogy a végén már támogattak minket, hiszen mindenkit visz a lelkesedés.

– Mi a helyzet a városi stadionnal? Mikor játszhat újra ott a csapat?
– Természetesen szeretnénk a stadionban szerepelni. A városi stadion lesz a meccseink színhelye. Sajnos most egy musical előadás miatt nem lehet ott a mérkőzésünk. Az első információink szerint eléggé elhasználódott a pálya talaja a nagyobb súlyok miatt.

– Hogyan készülnek a következő mérkőzésre? Ismerkednek már a csapatokkal?
– Természetesen erre is gondoltunk. Ha időnk engedi az egész stábunk el fog menni az ellenfelek mérkőzéseire. Ezen a héten nem tudtam személyesen megnézni Baja – Ferencváros II meccset, de kollégám, Horváth György, aki korábban a MATÁV-Sopron vezetőedzője is volt már feltérképezte soron következő ellenfelünket. Remek infókat kaptunk a zöld-fehérekről.
Pintarics Balázs

nb2.hu